Régió 2016. 03. 21.

Karate: Színvonalas küzdelmek zajlottak Ekelen

A Seishin Karate Klub március 19-én, Ekelen rendezte meg a IV. Nyílt Szlovák bajnokság – Nemzetközi Kyokushin Karate versenyt, amely egyben a IV. Polgármester Kupa címet is viseli. A rendezvényen 5 ország (Csehország, Lengyelország, Horvátország, Magyarország, és Szlovákia) 27 klubjának 337  versenyzője mérte össze erejét, 228-an haladó,109-en pedig kezdő kategóriában.

A verseny 10.00 órakor kezdődött ünnepélyes bevonulással majd megnyitóval. A polgármester asszony, Fekete Iveta köszöntötte a megjelenteket, és megköszönte Markovics Jánosnak (Seishin Karate Klub vezetőjének) hogy megszervezte ezt a nagyszabású rendezvényt. Ezután Szabó József, a sportbizottság elnöke is köszöntötte a jelenlévőket. Majd Markovics János köszöntetett mondott Fekete Ivetának, hogy töretlenül támogatja a rendezvény létrejöttét. Ez után Kis Gita az Energy klub Komárom képviseletében ajándékot adott át a klub válogatott versenyzőinek: Hupian Kristínának, Markovics Ádámnak, Trenčík Nikolasnak, Lovász Miklósnak (Keszegfalváról) Kovács Kata Zsófiának (Ekecsről) Cserepes Zoltának (Nemesócsáról) Rózsa Annának, Fodor Gergőnek és Kósa Tamásnak (Dunaszerdahelyről) Jakab Adriennek, és Domonkos Istvánnak (Csallóközaranyosról).

A megnyitó után 3 tatamin indultak a küzdelmek 9-től 14 éves korig. Itt kiemelném Szabó Andrást Ekelről aki az első két küzdelmét bíróival nyerte, majd a döntőt pedig wazarival, így ismét Szlovák bajnok lett. Vígh Lara Nagymegyerről mindkét küzdelmét fejrúgásokkal nyerte így megérdemelten lett első. A kezdőknél kiválóan küzdöttek Süli Károly, Miklós Noémi, Borbély Barnabás, Vargha Balázs. Majd ebéd után következtek az Ifjúsági, Junior és Felnőtt küzdelmek. Markovics Ádám Keszegfalváról az Ifjúsági nehézsúlyban az első küzdelmét K.O.-val nyerte Horvát ellenfelével szemben. A második küzdelmében klubtársával Szabó Bálinttal küzdött ahol két wazarival jutott tovább. Majd a döntőben Magyar ellenfelével szemben aki 40 kg-mal volt nehezebb szintén két wazarival győzött, így ismét Szlovák Bajnoki címet szerzett. Vígh Vivien Ekecsről az első küzdelmét wazarival nyerte szépen betartva az előre megbeszélt taktikát. Sajnos a döntőben alul maradt a nála 20 kg-al nehezebb ellenfelével szemben, így második lett.

A gyerekek is nagyon lelkesen küzdöttek. Színvonalas küzdelmeket láthatunk, külön dicséret illeti az edzőket a felkészítésért. Összesen 62 kategóriában hirdettek győztest, ebből 28 kezdő, és 34 haladó. A Seishin Karate Klubból  16 fő tudott felállni a dobogó legfelső fokára.

Első helyezettek kezdő kategóriában: Ürbényi Nóra (Ekel) Pulay Attila, Domonkos István (Csallóközaranyos) Bartal Ákos Zalán, Ozorák Márk, Borbély Barnabás,  (Dunaszerdahely) Tóth Marcel (Nyékvárkony) Miklós Noémi, Horváth Levente (Vásárút) Süli Károly (Egyházgelle) Katona Tímea, Póda Márta (Egyházkarcsa) Vargha Balázs (Nemesócsa)

Első helyezettek haladó kategóriában: Szabó András (Ekel), Markovics Ádám (Keszegfalva), Vígh Lara (Nagymegyer)

Energy cég különdíját kapták:
Markovics Ádám (Keszegfalva)
Valkó Barnabás (Wasabi)
Nika Jakobović (Samobor)

Markovics János különdíját kapták:
Patrik Kračun (Zagreb)
Cserepes Zoltán (Nemesócsa)

A polgármester asszony különdíját, a polgármester kupát Mayer Krisztián (Ekel) kapta, aki nagyon sokat fejlődött, és szép eredményeket el mind hazai, mind Nemzetközi szinten a  2015/16-os évben.

A következő megmérettetés Ekecsen lesz, április végén.

Ekel,-csoportkép

_-(1) _-(2) _DSC6690 _DSC6741 _NK15687 válogatott versenyzők