Mix 2023. 05. 11.

Szűcs Tibor keresését a NAKA vette át – vérnyomok, töltényhüvely, kiégett autó

A 39 éves, csicsói Szűcs Tibor vállalkozó május 2-án tűnt el – ebben a cikkünkben olvashat róla. Azóta nagy erőkkel keresték mind a komáromi nyomozók, mind a nemesócsai polgárőrök, mind egy másik, eltűnt személyekkel foglalkozó szervezet. Az ügyet a férfi eltűnése után nyolc nappal a NAKA vette át – ugyanis, a startitup.sk portál szerint – az eset a maffia gyakorlatára emlékeztet.

A Startitup.sk információi szerint a csicsói üzletember több ingatlannal is rendelkezett. Ezek egyikében volt utoljára Komáromfüssön – bérbe adott házába azért érkezett május 2-án este, hogy beszedje a bérlők tartozását. Még az is biztosnak tűnik, hogy a helyszínen telefonhívást is intézett, majd 20:30 körül beült Audi Q7 típusú autójába, és elhajtott. Azóta nem látták.

A NAKA elitegységei keddről szerdára virradó éjjel (május 9-10) jelentek meg a kérdéses komáromfüssi háznál. A fegyveresek lezárták a környéket, a helyszínelők és nyomozók pedig átkutatták a házat. A ház előtt töltényhüvelyt és vérnyomokat is találtak — a rendőrség azonban nem erősítette meg, hogy ezeknek köze lenne Szűcs eltűnéséhez.

Emellett megtalálták a férfi autóját is. Magyarországi rendőrök találtak az Audi Q7 -esre, Pápa közelében, nagyjából 80 kilométerre Komáromfüsstől. Az autó kiégve árválkodott az úton…. Szűcs Tibor azonban továbbra sincs meg.

Amennyiben bármilyen információja van az eltűnt férfiról, értesítse a rendőrséget. A 180 cm magas, kopasz Tibornak mindkét felkarján 8 centiméteres sebhelyek vannak, az egész testén pedig – a hasán kívül – tetoválások találhatók. A hátán egy nagy kereszt van imára kulcsolt kezekkel, a mellkasán két Joker látható – az egyik nevet, a másik sír. A kezén különféle egyiptomi jelek vannak, valamint egy apát, egy anyát és egy gyermeket egy vízparton ábrázoló rajz és más tetoválások vannak. Az eltűnésének estjén Philipp Plein márkájú sötétkék, melegítőszettet viselt.

Szólj hozzá!