Teddy Maci kórház felvidéki kisovisoknak

„Amikor kislányom óvodás volt, megtörtént, hogy az injekció láttán letolt harisnyában kiszaladt a rendelőből, én meg nevetve-sírva szaladgáltam utána a váróterem folyosóján, amíg sikerült megfognom. Sokáig tartott, mire sikerült megnyugtatnom: nem kell félni a szuritól” – meséli egy anyuka barátnőm, Anna.
Anna esete nem egyedi: injekció láttán visító gyerekek, félelem a gyerekorvos rendelőjében… Ezek a „tünetek“ bizonyára többünk számára ismerősek. A probléma már csak az, hogy ha nem „kezelik” időben ezt a „betegséget”, a gyerekkorban kialakult ellenérzés gyakran felnőtt korban sem múlik el. Az ember élete végéig szorongani fog, ha orvoshoz kell mennie.

Ezen apropóból alakult ki elsőként Skandináviában az óvódásoknak készült orvosi bemutatkozó program, az ún. „Teddy Maci Kórház”. A foglalkozás már Magyarországon és Szlovákiában is több éve működik. A pozsonyi Selye János Klub (SEJK) név alatt futó, felvidéki magyar orvostanhallgatók 2014 márciusától az itteni magyar ajkú gyermekek számára is elérhetővé tették a foglalkozást. Eddig huszonkét óvodában tették tiszteletüket, eleinte a fővárosban és a környékén, azóta viszont már több délebbi óvodában, falunapon vagy egészségnapon is részt vettek.
Több mint hétszáz gyermeket értek el. Számos újság, rádió, és interjú is foglalkozott már a témával, így a lehetőség egyre népszerűbb.
„Egy újságban olvastam erről az aktivitásról és megtetszett az ötlet – meséli Czibula Eszter orvostanhallgató, a program kezdeményezője. – Én is tipikusan az a gyerek voltam, aki félt minden orvosi beavatkozástól. Egy injekciónál két nővérke és a szüleim fogtak le, vérvételnél pedig a bátyám a kórház parkolójában is hallotta a sikításom. Ebből kiindulva hoztam fel a témát a SEJK egyik gyűlésén. A többiek azonnal támogatták az ötletet.”

A csoport tagjai elsőként a pozsonyi Óvárosi Magyar Tannyelvű Óvodát látogatták meg. Az első bemutatót 3-4 hónap készülődés előzte meg. Ki kellett találni a program hatékony felépítését, be kellett szerezni a különböző orvosi eszközöket, és számításba kellett venni, hogy az ovisok figyelmét nehéz sokáig fenntartani. „Nem volt könnyű kitalálni gyerek nyelven az előadást, hiszen megszoktuk a latin kifejezéseket. Egy kis gyakorlattal azonban belejöttünk, kistestvérekkel, vagy rokonok gyerekeivel gyakoroltunk. Szerencsére nagyon jó csapat jött össze, mindenki hozzátett valamit. Egyik ötletből jött a másik, végül egy mozgalmas, színes, játékos foglalkozás lett az eredmény, amit nagyon élveznek a gyerekek.” A program körülbelül másfél órás, melynek végén a gyerekek kapnak egy “orvosi diplomát” a Teddy Maci Kórháztól. „Az emberi szervek rövid ismertetője után találós kérdéseket adunk a kicsiknek, ezt követően kisebb csoportokban végigvezetjük őket az egyes állomásokon. Van szívhallgatás fonendoszkóppal; szemvizsgálat egy saját készítésű, gyermekek számára alkalmas optotip tábla segítségével; kifestő az emberi testet és szerveket ábrázoló képpel; röntgenkép-rajzolás fekete rajzlapra fehér zsírkrétával; illetve megtanítjuk őket a helyes fog- és kézmosásra is. A főállomáson a gyerekek veszik fel a köpenyt, és doktorként gyógyítják a különböző panaszokkal orvoshoz forduló plüssállatkájukat. Az orvosi kellékeken kívül viszünk olyan tárgyakat is, amit mi készítettünk. Szívünk-lelkünk beletesszük a programba. A szerv-ismertetőn bemutatott szerveket például a lánytagjaink varrták saját kezűleg, a rokonok fehér férfiingekből kis köpenyeket kreáltak, illetve az egyik tagunk egy nagyon aranyos Teddy Maci röntgenképet is rajzolt.”

A program célja, hogy feloldja a gyermekek szorongását a kórházi környezettel kapcsolatban. „Feltételezzük, hogy ha a kicsik megismerik az orvosi műszereket, illetve doktor néni/bácsi szerepébe bújhatnak, megtanulják, hogy az orvosok segíteni szeretnének, nem pedig bántani. Nem egyszer előfordult, hogy a csoportban néhány gyerek rögtön elkezdett sírni, ahogy beléptünk. Sokan eleinte ódzkodtak tőlünk és a játéktól, a foglalkozás végére viszont felszabadultan kötözték ők is a maci lábát. Ezek a pillanatok a legnagyobb sikereink.” A visszajelzések is abszolút pozitívak, mind az óvónők, mind a szülők részéről. „Az ovisok gyakran haza sem akarnak minket engedni, kérik, hogy másnap is menjünk velük játszani. Ez nagyon jóleső érzés, ezért minden alkalommal feltöltődve jövünk el egy-egy csoporttól.”
A kicsik időnként megbombázzák az orvostanhallgatókat aranyköpéssel. Például: „Foglalkozás közben egyszer egy kislány nagy lelkesen elújságolta, hogy a testvérének már szedtek ki a szülei gyöngyöt az orrából, mire egy fiú megkérdezte, a doktor nénik hogyan csinálják? Amikor meghallotta, hogy akár altatást is alkalmazhatunk, megkérdezte: Elaltatják és már soha többé nem kel fel? Máskor az egyik gyerek azt mondta: Az én pandám egészséges, mert beteg macit nem viszünk közösségbe. Az egyik kislány pedig határozottan kijelentette: Én nem szoktam kakilni. A lányok nem kakilnak. Az undi, és a lányok nem csinálnak undi dolgokat.“

A várólista elég hosszú, már 1-2 évre előre be vagyunk táblázva – mondja Eszter. – Ugyanis rengeteg a teljesítendő tanóránk, így nehéz az időpontokat összeegyeztetni. Félévente 3-4 óvodát tudunk meglátogatni; 10-12 gyerekre számolunk 2 medikust. Szerencsére azonban egyre többen csatlakozik hozzánk, így reméljük sikerül mindenhová eljutnunk.” A csapattal a Teddy Maci Kórház – SEJK, Pozsony Facebook-oldalon keresztül lehet felvenni a kapcsolatot, az érdeklődőket pedig jelentkezési sorrendben látogatják meg. „Az előadás teljesen díjmentes, karitatív alapon működik, de természetesen bármilyen támogatást szívesen fogadunk. Voltak, akik kötszerrel, gumikesztyűvel, szájmaszkokkal, fonendoszkópokkal, stb. járultak hozzá tevékenységünkhöz, míg mások gyümölccsel segítettek, melyeket a gyerekeknek vittünk. Ezzel is ösztönözve őket az egészséges táplálkozásra.”