Oktatás 2025. 09. 17.

Testvériskola lett a győri bencés gimnázium és a komáromi gimnázium

2025. szeptember 10-én a Selye János Gimnázium és a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium igazgatói ünnepélyes keretek között aláírták a testvériskolák közti egyezményt.

Pontosan 10 éve, 2015-ben történt meg a két intézmény közti komolyabb kapcsolatfelvétel, mely az évek során egyre szorosabb kötelékké vált. 2016-ban Tóth Konstantin atyával közösen neveztük el és avattuk fel a Czuczor Gergely-termet, majd éveken át kölcsönös résztvevői voltunk egymás iskolai rendezvényeinek. A két iskola közti szorosabb együttműködés a 2024/25-ös tanévben csúcsosodott ki: a Selye gimnázium által meghirdetett Bencés-emlékévben már nem csak igazgatói-vezetői szinten ápoltunk szakmai-baráti kapcsolatokat. (Az emlékév utolsó rendezvényére szept. 12-én került sor, amikor is a bencés gimnázium tanára, Dr. Tóth Kristóf, Richter Gedeon-díjas fizikatanár a kvantumfizikáról tartott egy nagyon érdekes előadást diákjainknak.)

A győri bencés gimnázium meghívására 2024 októberében egy nagyszerű délutánt, estét töltött együtt a két iskola tanári kara; ezt követően a diákok is nagyon gyorsan megtalálták a közös hangot. Közös programok, bálok, zenekari fellépések egész sora bizonyította, hogy a két tanintézmény nevelési, erkölcsi nézetei nagyon hasonlóak.

Szeptember 10-én izgatottan vártuk győri kollégáinkat, egyrészt, hogy viszonozzuk a baráti vendéglátást, másrészt, hogy „hivatalossá” tegyük az amúgy is jól működő testvériskolai kapcsolatot.

A Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumés Kollégiumképviseletében megtisztelt minket jelenlétével Tóth Konstantin perjel, a győri Szent Mór Bencés Perjelség elöljárója, Barkó Gábor Ágoston bencés atya, a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium újonnan kinevezett igazgatója, Csóka Gáspár atya, a bencés gimnázium nyugalmazott igazgatója, valamint az tanintézmény több mint 50 fős tanári kara.

Meghívott vendégünk volt továbbá Orosz Örs, a Nyitra Megyei Közgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke, Kuzma György, iskolánk Szülői Munkaközösség elnöke, Olláry Viktor, az iskolatanács elnöke, ill. Józsa Attila esperes, gimnáziumunk katolikus hittantanára.

A 2025-ös esztendő városunk nagy szülöttjéről, Jókai Mórról, születésének 200. évfordulójáról szólt. Ezért úgy gondoltuk, hogy egy olyan verssel indítjuk közös délutánunk ünnepi részét, amely Jókai Mórról, Jókai Mórhoz szól. Ezt a kevésbé ismert, de annál közvetlenebb hangvételű költeményt – melyet a komáromi bencés gimnázium egykori tanára, Borka Géza írt – másodikos diáklányunk, Majer Jázmin kitűnő előadásában hallhattuk.

Miután a két igazgató, Andruskó Imre és Barkó Gábor Ágoston atya köszöntötték a vendégeket és a két tanári kar pedagógusait, a győri küldöttség Elek József történelemtanárunk kíséretében városnéző sétára indult. A tanár úr mesélt Komárom történelméről, bemutatta nevezetességeit. A közel kétórás izgalmas körút folyamán vendégeink megtekintették a történelmi Városházát is, ahol városunk polgármestere, Keszegh Béla – egykori diákunk és angoltanárunk – fogadta őket. A Szent András-bazilika mellett megnézték a bencés rendházat, az ortodox templomot (közismert nevén ráctemplom), melyet Szabó Zsolt, a Mária Rádió világi elnöke jóvoltából sikerült kinyittatni.

Az esős időjárás kicsit megtréfálta a városnézőket, így visszatérve a gimnáziumba mindenkinek jólesett egy kis frissítő, meleg tea, kávé.

Nagy örömmel tölt el minket, tanárokat, amikor a gimnázium egy hívó szavára volt diákjaink – ma már elismert művészek – félretéve egyéb elfoglaltságukat, azonnal igent mondanak egy-egy fellépésre. Így történt ez most is. Volt diákunk, ifj. Bertók Tibor azonnal igent mondott, és nagy örömmel érkezett volt iskolájának dísztermébe, hogy édesapjával, id. Bertók Tiborral egy csodálatos koncerttel varázsolja el a közönséget. A kb. 30 perces előadás nagyon sokszínű volt, ismert dallamok mellett igazi virtuózdarabok is elhangoztak a Bertók Tibor Duó Virtuóz előadásában.

A koncertet követően az egyezmény aláírása előtt Barkó Gábor Ágoston atya ünnepi szavai következtek. Az igazgató úr a Gidró Bonifác által 100 évvel ezelőtt, 1925. április 2-án írt levélmásolatot hozta el magával, ebből idézett, ill. a benne felvetődött gondolatokra reflektált. A pannonhalmi levéltárban található írásban Gidró Bonifác beszámol a főapátnak Foltinovszky apostoli visitátor látogatásáról, és megindokolja, miért fontos, hogy a komáromi bencés gimnázium továbbra is magyar nyelvű iskolaként működhessen tovább az akkori Csehszlovákiában. Ágoston atya kihangsúlyozta a két iskola közti párhuzamokat, s rámutatott, hogy a két intézményt a mindenkori politika csak ideig-óráig tudta megbénítani, legyőzni, eltaposni sosem sikerült: az 1950-es évek elején a győri bencés gimnázium nehéz körülmények között működött mint egyházi iskola, a komáromi magyar gimnázium pedig ebben a tanévben az akkori Csehszlovákiában első magyar nyelvű középiskolaként ismét megnyithatta kapuit. Ágoston atya kiemelte, hogy a történelmi viharok, változások ellenére a két intézményt a régi bencés értékek is összekötik: a bencés szellemiség, a tolerancia és a lelkiség.

Andruskó Imre igazgató úr az iskolánk dísztermében, a színpad két oldalsó falán található, nemrég kibontott és felújított életfát emelte ki jelképként. Szerinte a két, határozott, vastag gyökerekkel és dús lombozattal rendelkező életfa a két iskola szimbóluma: Győrött 1626-ban, Komáromban 1649-ben kezdték meg a jezsuiták az oktatást. A közös gyökerek később a bencés időszakban erős törzzsé váltak, a lombos ágak pedig a jelen, ill. a jövő közös útját jelenítik meg. Hiába a különböző aktuális hatalmi törekvés, a gyökerek és a törzs biztos alapokat-jövőt ígér.

Az est ünnepi pillanata következett: a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium részéről Barkó Gábor Ágoston OSB igazgató, a Selye János Gimnázium részéről pedig Andruskó Imre igazgató írták alá a testvériskolai egyezményt. Ezen okirat kiemeli, hogy a két intézmény határokon átívelő kulturális együttműködése a bencés hagyományok jegyében jelképezze szellemi műhelyeink összetartozását.

Az ünnepélyes aláírás után Andruskó Imre az iskolánk legmagasabb elismerését jelentő Selye-plakettet és adománylevelet ajándékozta Tóth Konstantin perjelnek és Ágoston atya igazgatónak, ill. iskolánk megkapta Gidró Bonifác 100 éves levelének fakszimile kiadását és a bencés gimnázium emlékplakettjét.

Az est állófogadással folytatódott, ill. három különböző helyiségbe látogathattak el vendégeink. Az egyik teremben iskolánk tanára (szintén volt diákunk), Hengerics Péter – aki nemcsak szűkebb körben ismert és elismert borász, hanem Magyarországon is jegyzik borait – borbemutatóval és -kóstolóval várta az érdeklődőket.

A másik teremben Papp Varga Katalin – iskolánk volt diákja, prímós tanulónk édesanyja – hihetetlenül finom csokikat kínált vacsora után. Az általa megálmodott és megalapított Chocomaze manufaktúra csokoládémestere, idén ő alkotta meg a Jókai 200 emlékcsokoládét.

A szivar szerelmeseit vagy éppen a kezdő szivarozókat várta Győry Gábor mérnök úr – gimnáziumunk öregdiákja – egy kis szivarbemutatóra a harmadik helyiségben. Gábor mint a szivarok szakavatott ismerője jó kapcsolatokat ápol a tihanyi és a győri bencés atyákkal.

Az esti ismerkedések, a baráti beszélgetések folyamán győri kollégáink bejárták a gimnázium épületét, megtekintették a padlásteret, a bencés tablókat és a bencés emlékeket, valamint a Czuczor Gergely-termet is.

Őszintén elmondhatjuk, hogy egy nagyon baráti, szívélyes, jó hangulatú délutánt-estét töltöttünk együtt győri barátainkkal.

Beszámolómat Ágoston atya megszívlelendő gondolatával zárom, mintegy útmutatásul a testvériskolai kapcsolatunk jövőbeli alakulását illetően:

„Ez az aláírt dokumentum csak egy papírdarab, a jövőben meg kell töltenünk valós emberi kapcsolatokkal, élményekkel, különben az okirat csak holt írás marad!”

Minden erőnkkel ezen gyümölcsöző együttműködésen fogunk dolgozni!

Spátay Adriana, a SJG magyartanára