Kultúra 2018. 07. 10.

Több mint 28 ezer eurós támogatásból újítják fel a Zichy-pontot

Az észak-komáromi székhelyű Villa Camarum Polgári Társulás a Magyarország Miniszterelnökségéhez tartozó Nemzetpolitikai Államtitkárságnak köszönhetően, a Bethlen Gábor Alap ZRT. közvetítése által 28 365 € 28 cent (9 millió forint) anyaországi támogatásban részesült.

A civil szervezet, melynek nevéhez elsődlegesen a nagysikerű Komálom Gyerkőcfesztivál, a Mi Karácsonyunk rendezvénysorozat és a Zichy-pont közösségi központ működtetése kötődik, hivatalosan 2014-től, nem hivatalos formában azonban 2011-től fejt ki Észak-Komáromban önkéntességen alapuló, közösségi ügyeket szolgáló tevékenységet.

A támogatásra pályázati úton tett szert a civil szervezet, mely 2017. június 1-től – méltányossági alapon – belvárosi ingatlan bérleti jogához jutott. A csaknem tíz éven át kihasználatlan, 140 m2-es központot partnerszervezeteivel és támogatóival karöltve, önerőből felújította, s azóta több mint 50 közösségi rendezvénynek adott teret.

A központ a civil szervezetek kedvelt találkahelyévé vált, ám az elsődleges bérlők azok, akik a felújítás és a fenntartás tetemes költségvonzatát is felvállalják, azaz – az elsődlegesen gyermek- és családi programokkal foglalkozó Villa Camarum Polgári Társulás mellett – a nagymúltú Helios Fotóklub és a helytörténeti előadásokkal foglalkozó Nec Arte Nec Marte Polgári Társulás. Mindhárom szervezet aktív tevékenységet fejt ki, tartalmas (és természetesen ingyenes) programokat kínálva az érdeklődőknek.

A pályázati úton elnyert támogatást a pályázó szervezet – partnerszervezeteivel együttműködve – a kifejezetten rossz állapotban lévő nyílászárók cseréjére fordítja, emellett sor kerül klímaberendezés és riasztórendszer beüzemelésére is. A fenntartók tervei szerint a konyha és a toalett is megújul a Zichy-pontban, valamint a bútorzat is gyarapodik. A műszaki felszereltség is korszerűbbé válhat a támogatás által – számítógépek, multifunkciós berendezés, kivetítő vászon és projektor, elektronikus hirdetőfelület beüzemelésére is nyílik lehetőség. 

Az összeg lehetővé teszi az ingatlan bebiztosítását, nyomdai- és grafikai költségeket is fedez, ugyanakkor jut pénz az üzemeltetési költségek egy részére is (december 31-ig). Korszerűbbé és gazdagabbá válik az irodai felszerelések tárháza, és a könyvvitellel, pályázatírással kapcsolatos költségeket is fedezni tudja ezentúl a szervezet – eddig erre csak saját tőke bevonásával kerülhetett sor.

A nagylelkű támogatás jelentősen hozzájárul a központ gördülékeny működéséhez, új célok megfogalmazásához és teljesítéséhez. A központot működtető és fenntartó civil szervezetek ezúton is köszönik a támogatást Magyarország Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai Államtitkárságának és a Bethlen Gábor Alap ZRT.-nek a közvetítési teendők maradéktalan teljesítését, valamint a teljeskörű ügyintézést, együttműködést.