Régió 2013. 12. 16.

Tömegnyomor a RegioJet új szerelvényein

Kisebb vonatokra cserélte a RegioJet társaság a Komárom-Pozsony vonalon közlekedő járatának szerelvényeit, kellemetlen zsúfoltságot okozva ezáltal a csúcsidőben. A cég azt ígéri, a járatsűrűsödéssel megoldódik a probléma, ha mégsem, visszajöhet a mozdonyos vonat – írja a Bumm.sk.

A magáncég öt darab 300 férőhelyes Bombardier Talent vonatot cserélt le hat darab Siemens Desiro-ra, melyek 15 százalékkal kisebb kapacitással rendelkeznek. Ez bizony meglátszik a járaton, melyen a reggeli és délutáni csúcsidőben kellemetlenü sűrű a tömeg, és az utaskísérőknek nehézséget okoz ellenőrizni a menetjegyeket.

A társaság többek között azzal indokolja a vonatcserét, hogy a Talent vonatok nem passzoltak a peronrendszerhez, mintegy 20 centivel magasabbak voltak annál, az új szerelvényeknél viszont nem áll fenn ez a probléma, magyarázta a TREND.sk-nak Radim Jančura, a cseh Student Agency tulajdonosa, amelyhez a RegioJet tartozik.

A Siemensekkel viszont több probléma is femerült, például gyakran nem nyúlik ki lemez a vonat aljából a peronhoz, így 20 centis rés marad a peron és a vonat között, ami balesetveszélyes, és megnehezíti a kerekesszékesek felszállását.

A Talanteknél gond volt a klímaberendezéssel is, ám ez nem játszott szerepet a vonatok lecserélése során. A cégtulajdonos szerint a Desiro sem más ezen a téren, a problémát az extrém hőség okozta, kiegészülve a járat túltelítettségével. Az “új” szerelvények egyébként több, mint 10 évesek, tehát használtan álltak forgalomba, csakúgy, mint elődeik, a Talentek.

A RegioJet bízik benne, hogy a december 15-én életbe lépő új menetrend megoldja a problémát, mivel sűrűsödnek a játatok a legtelítettebb időpontokban. A reggeli csúcs idején Úszor és Pozsony között félóránként állnak majd meg a vonatok, délután ellenkező irányban teszik majd ugyanezt. A RegioJet közleményében egyenesen azt állítja, hogy az új menetrendnek köszönhetően konfortosabban, ülőhelyen utazhatnak majd az emberek.

Amennyiben ez sem oldaná meg a problémát, a RegioJet Jančura elmondása szerint klasszikus, mozdonyos vonat hadrendbe állításáról kezdeményez tárgyalásokat a közlekedési minisztériummal, hat-nyolc vagonnal, amely reggelente Pozsonyba, délután Komáromba közlekedne. Egyelőre ez csupán egy terv, előbb várnak néhány hónapot az új menetrend hatásának megállapítására.

Újdonság lesz, hogy Pozsony-Újváros állomásról a jelenlegi 49-ről 38 percre csökken a menetidő, és egy új járatot is indítanak a Csallóköz fővárosából Pozsonyba, amely már 5:44-kor befut a Nagyállomásra. A RegioJet járatainak indulását hozzáigazítják a gyorsvonatok és nemzetközi járatok menetrendjéhez.

A RegioJet egyelőre nem kapcsolódik be a Pozsonyi Integrált Közlekedési Rendszerbe (BID), holott érdekelné a dolog, ám a bevételek jelenlegi elosztási rendszere a cég vezetője szerint előnytelen számára, ezért csak a RegioJet által kiadott menetjegyek érvényesek a cég járatain. A mostani rendszer szerint ugyanis a járművek kapacitása, nem pedig a kihasználtsága alapján osztják el a bevételeket, tehát aki üres buszt, villamost üzemeltet, többet kap, mint akinek telítettek a járatai, véli Jančura.

(forrás: bumm.sk, TREND.sk, fotó: vlaky.net)

Szólj hozzá!