Mix Dél-komárom 2020. 08. 28.

Törpeharcsafogó versenyt rendeztek a dél-komáromi Rüdiger-tavon

A Komáromi Horgász Egyesület immár nyolcadik éve rendez törpeharcsafogó versenysorozatot a Rüdiger-tónál, elsősorban a túlságosan elszaporodott állomány ritkítása céljából. A júniusban indult versenysorozat harmadik fordulóját, augusztus 22-én rendezték reggel hat órától, melyre ismét szép számmal neveztek kicsik és nagyok.

Kállai Ferenc, a Komáromi Horgász Egyesület elnöke elmondta, mintegy 38 pecás ragadott horgászbotot. Az első kettő fordulóban nem születtek nagy eredmények, de a harmadikban megteltek a vödrök. Az elnök kiemelte, ha 60-80 kilogrammal sikerült csökkenteni a törpeharcsa mennyiséget, akkor már sokat tettek a tó vízminőségéért.

A verseny további célja az volt, hogy megkedveltessék a horgászatot a legkisebbekkel is. A megmérettetésre nagyon sok apuka és nagypapa vitte ki gyermekét, unokáját.

Megtudtuk azt is, hogy az Egyesület folyamatosan szépíti a tó környezetét. Az elmúlt időszak viharos időjárása a Rüdiger tavat sem kímélte. Sajnos villanyoszlopot is kidöntött a heves szél, a szigeten is kárt okozott, több fát derékba tört és tönkretette a hirdetőtáblát is. Az Egyesület tagjai most is azon dolgoznak, hogy a letört ágaktót, lomboktól megtisztítsák városunk kedvelt pihenőhelyét.

A Komáromi Horgász Egyesület három fordulós törpeharcsafogó horgászversenyének összesített végeredménye szerint első helyezést ért el Balogh Árpád 5,46 kg-mal, második lett Farkas József 5,24 kg-val, míg harmadik helyen 4,31 kg-val Hujber Miklós végzett. A helyezettek horgászeszköz jutalomban részesültek. A Komáromi Horgász Egyesület szeptemberben felnőtteknek szóló versenyt rendez, szintén a Rüdiger tavon.

(komarom.hu)