Mix Dél-komárom 2022. 07. 01.

Történelmi kerékpártúra indul holnap!

Mégpedig a dél-komáromi Brigetio Látogatóközpont (Igmándi út 38.) elől. A gyülekező reggel 9 órakor van. Az esemény szervezője a helyi Rotary Club és a Komárom-Európa Futóegyesület. Horváth Györgyöt, az egyik szervezőt kérdeztük.

A túrát az 1849. július 2-ai és 11-ei komáromi csaták emlékének tiszteletére szervezzük meg. A teljes táv 50 km, ugyanakkor rövidebb szakaszok megtételére is lehetőség van.

A Komárom-Szőny-Mocsa-Csém-Nagyherkály-Ács-Concó torkolat-Koppánymonostor-Komárom útvonal a Vitézség kerékpárútján halad végig, és érint valamennyi olyan helyszínt, melyek a ’48-49-es forradalom és szabadságharc idejéből, komáromi szempontból kiemelt jelentőséggel bírnak.

A túra egyes állomásain frissítőkkel várnak majd minket, ezzel együtt a rekkenő hőség miatt arra kérünk mindenkit, hogy folyadékutánpótlással maga is gondoskodjon! Aki szeretné a táv megtételét igazolófüzetbe pecsételve is dokumentáljuk, melyek a dél-komáromi Tourinform irodában (Igmándi út 2.) vásárolhatók meg – nyilatkozta Horváth György.

Történelmi háttér:

A második komáromi csatára július 2-án került sor. Haynau osztrák fővezér és Schlick tábornok ezen a napon összehangolt támadást intézett Komárom ellen. A csata este 8 órakor ért véget. A veszteség az ostromlóknál 900 fő, a magyaroknál mintegy 1500 volt.

A harmadik komáromi csata célja Haynau ostromzárának áttörése volt a július 6-i haditanács határozata alapján. A vezényletet Görgey szolgálatképtelensége miatt Klapka vette át. A magyar hadsereg utolsó nagy csatájában az ellenség 800, a magyarok 1500 embert vesztettek, ezzel a harmadik komáromi csata lett a magyar szabadságharc legvéresebb csatája.