Gazdaság Dél-komárom 2022. 04. 05.

További munkahelyekkel bővül a dél-komáromi ipari park

Néhány nappal ezelőtt az Inzi Controls Hungary Kft. egyeztetett a város vezetőségével, köztük dr. Molnár Attila polgármesterrel. A találkozón újabb, mintegy 200 munkahely teremtésével járó beruházásról adott számot a dél-koreai társaság.

Az ipari parkban található Komáromi Vállalkozásfejlesztési Központban lezajlott alkalmon a cég menedzsmentje egy újabb zöldmezős beruházást jelentett be, mely további adóforintokat és plusz bevételt generálhat a dél-komáromi költségvetés számára.

A bejelentéssel szinte egy időben az SK On Hungary a HIPA-tól (Nemzeti Befektetési Ügynökségtől) pedig megkapta „Év Befektetője” díjat az év legnagyobb volumenű zöldmezős beruházásáért

A tavalyi év kiemelkedő külföldi és hazai befektetőinek teljesítményét elismerő díjakat a március 30-i gálán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Ésik Róbert, a HIPA vezérigazgatója adták át.

Az SK a világ egyik vezető akkumulátorgyártója. Az SK On minden idők legnagyobb volumenű beruházását valósítja meg Iváncsán. A dél-komáromi gyárak mellett harmadikként induló termelőbázis 2500 új munkahelyet teremt. Ezáltal évi 430 ezer elektromos autó gyártása válik lehetővé.