Kultúra 2015. 07. 24.

Ugye eljössz még? Tumultus Fesztivál Perbetén

2015. július 31-én és augusztus 1-jén másodízben rendezi meg a Tumultus Fesztivált a Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete (SZMAZE) és a TUMULTUS Polgári Társulás, a perbetei futballpályán.

Péntek este a ZORALL és a Kerecsen ad koncertet. Szombaton egy legendás együttes, a KARTHÁGÓ várja a látogatókat, utána pedig a Maiden Tribute Band játszik. A koncertek után mindkét este Dj. Fada tart rock-nosztalgia diszkót.

A fesztivál lényege, hogy a már befutott, profi zenekarok mellett lehetőséget adnak a szlovákiai magyar amatőr zenekaroknak is, hogy bemutatkozhassanak. A szemle nem verseny, azonban együttműködik más tehetségkutatókkal. Többek közt a Hangfoglaló Magyarország tehetséggondozó program felvidéki állomása, ahonnan az arra hivatott együttes – egy neves szakmai zsűri jóvoltából – egyenesen bekerül a budapesti döntőbe! A budapesti döntő pedig  a Music Expo hangszer, hang-, fény-, színpad- és stúdiótechnikai kiállítás egyik kiemelt rendezvénye, ahol nem mellesleg a fődíj 1.000.000 Ft! (Tavaly a komáromi Kerecsennek adatott meg a döntőbe jutás lehetősége, akik a döntő legjobb, kiemelt 7 zenekara közt végeztek.)

Kerecsen
Kerecsen

Program: 

Július 31, péntek:
13:00 Kapunyitás
15:00 Szlovákia Magyar Amatőr Zenekarok 2. Szemléje (SZMAZSZ)
20:30 ZORALL koncert
22:00 Kerecsen koncert
23:30-2:00 Dj.Fada rock-nosztalgia disco

Augusztus 1, szombat:
14:00 Kapunyitás
15:00-18:00 Workshop, fórum, Szappanos György (bass) és Benkó Ákos (drums) előadása és közös zenélése.
19:00 SZMAZSZ kiértékelés, jutalmak átadása
20:00 a zsűri által egyik kiemelt amatőr zenekar koncertje
21:00 KARTHAGO koncert
23:00 Maiden Tribute Band koncertje
1:00-4:00 Dj.Fada rock-nosztalgia disco

Helyszín: Perbete (Pribeta) – futballstadion

Jegyárak: 

Péntek: a helyszínen 7 euró
Szombat: a helyszínen 10 euró
2 napos jegy elővételben 15,-Euró
12 éves korig a belépés ingyenes!
A kísérőprogramokra mindkét nap 19:00-ig a belépés ingyenes.

(A jegyek elővételben július 30-ig lesznek kaphatók itt: Kultúrház Perbete, SAS benzinkút – Perbete, Underworld Pub – Párkány, Pitvar – Karva, Relato hangszerbolt – Komárom, Darshan Shop – Érsekújvár).

10489739_1094834893866193_6623237278601512364_n