Kultúra 2017. 03. 29.

Új játszóteret kapott a Jókai Mór Alapiskola udvara

Új, modern és biztonságos játszóteret adtak át ma délelőtt a Jókai Móra Alapiskola udvarán. Az egyes elemeket (például a ping-pong asztalt) használhatják a felsősök is, és nem csupán délutánonként, hanem tornaóra keretében is.

Az új játszótér elsősorban abból az összegből épült, amelyet egyes vállalkozók adójuk 2%-ból felajánlottak az iskola, pontosabban az iskola mellett működő szülői szövetség számára. Ezt az összeget még ki kellett egészíteni a szövetség pénzéből. (Minden iskolában működik szülői szövetség, ahová a szülők évente vagy fél évente befizetnek egy bizonyos összeget, amelyet kifejezetten az iskolába járó gyerekekre kell elkölteni. A Jókai Mór Alapiskolában ez az összeg 13 euró/család.)

„Sikerült olyan biztonságos teret kialakítani iskolánk tanulói számára, amely lehetővé teszi, hogy szabadidejüket hasznosan töltsék el az iskolaklubban és a testnevelés órákon – mondta el beszédében Mátyás Katalin igazgatónő. – Köszönettel tartozunk a sok lelkes és jóakaratú, segítőkész embernek, szülőknek, hogy ma, itt egy új játszóteret adhatunk át a „jókaisok“ örökmozgó gyerekeinek.”

Az iskolaudvar évről évre egyre gondozottabb állapotba kerül. 2015-től sziklakert teszi szebbé a környezetet, 2016-ban pedig a komáromi Református Egyházközséggel karöltve felújították a kültéri padokat.

Ami a jövőbeni terveket illeti, pályázatot nyújtottak be az önkormányzata által kiírt támogatásra az életkörnyezet minőségének javítására. A Jókai Mór Alapiskola jelenleg Komárom egyetlen olyan alapiskolája, amely csak egy tornateremmel rendelkezik, emellett pedig nagy befektetésre szorul a sport- és futópályája is.

-drá-
Fotó: Jókai Mór Alapiskola, Szlanicska Tibor