Régió Dél-komárom 2018. 03. 28.

Új strand- és termálfürdővel gazdagodik Komárom környéke

Új strand- és termálfürdő épül a jövőben a Komáromi járásban, Bábolnán. A fürdő téli-nyári üzemmódban működik majd, télen 250 fő, nyáron 500-600 fő befogadására lesz képes – írja a turizmus.com

A létesítmény két gyógymedencével, egy-egy termálmedencével, élménymedencével, gyermekmedencével és tocsogóval épül majd meg. A főépületben természetesen egy előtér, öltözők, szauna tér, szociális helyiségek és irodák is kialakításra kerülnek. A fürdőhöz emellett önálló üzemeltetésű étterem és kávézó is épül majd, valamint büfésor külső és belső kiszolgálással.

Bábolnán még 1983-ban fúrattak két kutat, amelyekből 38 Celsius-fokos és egy 1200 méterről érkező 51 Celsius-fokos víz tört fel. Utóbbit a próbafürdetések nyomán gyógyvízzé nyilvánították, ezidáig azonban még nem került hasznosításra.

A TED-en már megjelent a bábolnai zöldmezős beruházásban felépülő strand- és termálfürdő kiviteli közbeszerzése. A létesítményt a Deák Ferenc és Raktár utca által határolt területen épül, és helyet ad egy későbbi beruházás keretében felépítendő tanuszodának is. A mostani beruházást a Komárom-Esztergom megyei település önerőből, valamint állami támogatásból és felveendő hitelből tervezi megvalósítani.

(turizmus.com)