Város 2018. 10. 31.

Újabb lakótömbből távoznak az összeférhetetlen lakosok

Komáromban komoly gondot okoztak az összeférhetetlen lakosok a II. lakótelepen. Tavaly az egyes hivatalok és a város nyomására az egyik lakótömböt ürítették ki az Esztergályos utcán. Most a Hegesztők utcája problémás tömbje újulhat meg, nyugalmat hozva az egész környéknek.

Tavaly az Esztergályos utcán a rendkívüli körülmények miatt a KOMVaK elzárta a vizet az egyik lakótömbben, a város kérésére más hivatalok is határozottabban felléptek a tulajdonossal szemben. Végül az ingatlan tulajdonost cserélt, majd kiköltöztették az ott lakó bérlőket a környék legproblémásabb lakótömbjéből. Azóta már zajlik a felújítás, jelentősen javultak a körülmények.

A Hegesztők utcájában pár éve számolták fel az egyik problémás tömböt, ahol ma már nyugdíjas otthon működik. Egy másik tömb maradt még, ahol több összeférhetetlen család él. Az egyes hivatalok nyomására a napokban itt is változás lesz, mivel itt is új tulajdonosa lesz a lakóháznak – pár napja aláírták a vonatkozó szerződést. Most is meghatározó szerepe volt a folyamatban Ruman Patriknak, a KOMVaK igazgatójának. Az új tulajdonos átépítést és rendezett bérlakásokat tervez, ami nyugalmat hozhat a környéknek.

„A város részéről folyamatosan figyeltük a folyamatot, mivel ez egy hosszabb egyeztetés eredménye. A városi hivatal a rendőrséggel közösen arra is figyel, hogy a távozó problémás lakosok ne legyenek önkényes lakásfoglalók a város más területén. Ez a tulajdonosváltás kulcsfontosságú volt, hogy teljes rend legyen a Hegesztők utcájában” – jelezte Keszegh Béla alpolgármester.

A II. lakótelepen az elmúlt években fontos lépéseket sikerült tenni a helyzet rendezésére, ami az egyes hivatalok összefogásának az eredménye. A város szociális munkásai és a roma járőrszolgálat is működik. A valódi változást az egyes lakótömbök átalakítása hozta.

„A városnak érzékenynek kell lenni a nehéz sorsúakkal szemben és a roma családoknak is esélyt kell adni az integrációra. Az összeférhetetlen és a nem együttműködő lakosokkal szemben azonban zéró toleranciát kell képviselni. Senkinek nincs joga mérgezni egy lakókörnyezet életét” – mondta el Varga Tamás, aki a közrendi bizottság elnökeként is részt vállalt az egyeztetésekben. Hozzátette, bízik abban, hogy a II. lakótelep nemsokára a város egyik legkedveltebb lakóterülete lesz, hiszen a sok zöld mellet a tégla tömbházak és a most épülő játszóterek is jó alapot nyújtanak ehhez.

Az elmúlt napokban hasonló gondok voltak a VII-es bástya falánál található telepen, ahol szintén problémás emberek laknak. Egyik éjjel megtámadták a szomszédos víztisztító állomás őrét, korábban már többször megdobálták az alkalmazottakat. Az illetékesektől megtudtuk, hogy itt is zajlik már az egyeztetés és körvonalazódik a megoldás. Az építmények egy része magántulajdonban van, részben pedig a városhoz tartozik. Az itteni helyzet rendezése jó alap lehet arra, hogy a bástyafal egy tetszetős sétáló zónává váljon a pihenni vágyók számára.