Ünnepélyesen átadták az ógyallai magyar tannyelvű általános iskolát és óvodát
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. társfinanszírozásával létrejött projekt és a nyújtott anyagi támogatás célja a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében az ógyallai Feszty Árpád Magyar Tannyelvű Általános Iskola és Óvoda renovációja volt. Az épületet május 12-én ünnepélyes keretek közt adták át, ahol a városvezetés mellett a városi tanács tagjai, a Feszty család képviselői, az egyházak képviselői, pedagógusok, iskolai dolgozók, szülők is részt vettek.
A város polgármestere, Peter Závodský beszédében arról tájékoztatott, hogy az építkezés két ütemben zajlott. Az első szakasz 2018-ban 60 millió forintos támogatással indult, a második szakasz 2022-ben a Magyar Kormány 79,2 millió forintos hozzájárulásával folytatódott. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. teljes összege tehát összesen 406 565 eurót tett ki. Ógyalla városa is részt vett az építkezés finanszírozásában összesen 267 806 euró értékben.
A pályázat részeként a meglévő általános iskola épületének B pavilonjában a harmadik emelet bővítésével az óvoda befogadóképessége 2 osztállyal bővült. Ezen kívül változatos felhasználású kiállítótermet is kialakítottak. Ugyanezen az emeleten praktikus tárolókat, szociális-higiénés tereket és szekrényeket is elhelyeztek.
Az iskola igazgatója, Deme László megköszönte minden érintettnek azt a nem csak anyagi, hanem tárgyi segítséget is, amely a sikeres kivitelezéshez szükségeltetett. Az általános iskola és óvoda ugyanis olyan modern és funkcionális tereket kapott, amelyek jobb körülményeket teremtenek nemcsak a gyerekek, de a szülők és a pedagógusok számára is.
Az egyházak képviselői az átadó során felszentelték az új helyiséget, és kifejezték meggyőződésüket, miszerint a bővítés az óvodai gyermekek és pedagógusok sokrétű tevékenységének gazdagítását mozdítja elő.
Az ünnepélyes szalagátvágást követően, melyet a város polgármestere, az iskola igazgatója, Éles Éva óvodaigazgató-helyettes és Feszty Béla úr végzett, a jelenlévő vendégek megtekintették az új helyiségeket. A gyerekek szép kulturális műsorral kedveskedtek minden jelenlévőnek.