Régió 2013. 09. 30.

Változatos programok a Naszvadi Napokon

A háromnapos rendezvény ebben az évben is a gyermekek futóversenyével vette kezdetét, majd délután az alapiskola dísztermében a naszvadi Alapiskola volt diákjainak találkozójára került sor.
Az ünnepi önkormányzati ülés előtt a község önkormányzata és a civil szervezetek képviselői megkoszorúzták az 1997-ben felállított Kitelepítettek és meghurcoltak emlékművét. Ünnepi beszédet a község polgármestere, Haris József mondott. „A brutális „lakosságcsere” során 2678 családot Magyarországra telepítettek, Csehországba pedig további 700 embert deportáltak. A kitelepítés országos szinten talán épp Naszvadot sújtotta leginkább” – hívta fel a megjelentek figyelmét a polgármester.
A községi hivatal üléstermében megtartott ünnepi ülésen több kitüntetést is átadtak. Naszvad község díját kapta: Becse Ottó, Miškovič György. Életjubileumok alkalmából Köszönő emléklapot kapott Bengyák Valéria, Gyűrösi János, Horváth Margit, Ondrej Pivarči, Magdaléna Potanková. Polgármesteri díjjal tüntették ki Ján Lucát, a községi hivatal vezetőjét, a község fejlesztésében elért többéves sikeres munkájáért.
A szombati programot a kellemetlen borongós, esős időjárás ugyan megzavarta, de nem befolyásolta. A labdarúgó-torna mellett sor került a Naszvadiak III. Fotóversenyének kiértékelésére is a Stúdió galériában. A háromtagú szakmai zsűri – Nagy Tivadar, Varga Tibor és Forró Imre – értékelése alapján felnőtt korosztályban az első helyet Mlinkovics Erik képe (Pillanatnyi szerelem) nyerte meg, második lett Holop Mária (Pihenő), harmadik Papp Zoltán (Vörös napkelte) alkotása. Az ifjúsági korosztály idei győztese Kelemen Ádám (Napnyugta) alkotása lett, második Bencsík Csilla (Converse), harmadik Balogh Orsi (Fekete és hófehér). Külön díjazottak: Gyűrösi Gábor, Dobosi Cintia, Kiss Katalin, Nagy Viera, Pataky Erzsébet, Darina Kisjakabová, Asztalos Márta, Bugány Sophia, Dobosi Henrietta, Kelemen András, Betka Bugányová, Kelemen Zoltán, Asztalos Pál. Kiss
Viera, Németh Gyula, Dáša Jelenčičová, Horváth Gyula.
A kultúrház udvarán a déli harangszó után megkezdődött a főzőverseny. A délután további programjai a községi hivatal előtti színpadon folytatódtak. Elsőként a magyarországi Sógorok szórakoztató műsorára került sor, majd Silvia Klimentová, Peter Kliment és Gejza Petrík, valamint a Kamaráti együttes műsora következett.
Vasárnap a délutáni ünnepi gálaműsorban a gútai Duna menti Rockszínpad lépett fel. A Naszvadi Napok idei rendezvényét bajnoki labdarúgó- és kézilabdamérkőzés zárta.
DELTA