Blog: Love Story szemetes kukák árnyékában

Esti egészségügyi sétáim már rendszeressé váltak. Két okból is ajánlom mindenkinek. Szolgálhatunk egészségünknek és nem várt élményekben részesülhetünk. Minap már éppen hazafelé tartottam, mikor az utcai lámpák fényében fiatal szerelmespárra lettem figyelmes. Megálltam és rágyújtottam, de mire felpillantottam, eltűntek előlem. Körbenéztem. A házunk melletti szemeteskukáknál vettem őket észre, de nem olyan helyzetben, amire számítottam. Meglepődtem.

Éppen a második kuka tartalmát firtatták. Elmélyülten, így észre sem vették mikor hozzájuk léptem.

Jó estét, szóltam – hát ti mit csináltok? – kérdeztem.

Most ők lepődtek meg, de nagyon. Kérdőn néztek rám. Hallgattak. A fiú hátán hátizsák, nyilván abba pakoltak. A lányon látszott, hogy nem tegnap fogant az új élet a szíve alatt. Ne haragudjatok, de nem úgy néztek ki, mint akik rá vannak erre szorulva – próbáltam közeledni hozzájuk. A lány megkönnyebülve sóhajtott fel. Sajnos igen, mondta. Nem kéne inkább rendes munkát keresni – folytattam. A fiú egy lépést tett felém és beszélni kezdett. Mindkettőnknek van kitanult szakmája. Szobafestő vagyok, de utoljára a Nokia-ban operátorkodtam, de az a munka megszűnt. Ekkor kezdődtek a problémák. A szakmámnak itthon se jelene, se jövője, már próbálkoztam munkát találni Magyarországon meg Németországban is, de csak csalódtam, leginkább kihasználtak meg becsaptak bennünket, az is előfordult, hogy elfelejtettek fizetést adni, hát hazajöttem – dőlt belőle a panasz. Csak szociális segélyt szedek, munkanélkülire nem lettem jogosult. A barátnőmmel nem vagyunk összeházasodva, csak együtt élünk. A szüleimmel, öcsémmel és húgommal együtt lakunk Bene-i öreg házunkban. Párom a hatodik hónapban van, kitanult elárusítónő, de lejárt a munkaviszonya és ebben az állapotában már nem talál munkát. Neki is csak a segély marad. Apám csak rokkantnyugdíjat kap, anyám munkanélkülin van, testvéreim még tanulók. Barátnőmmel nagyon szeretjük egymást, szóba se került, hogy ne tartsuk meg a gyereket. Nagyon várjuk már a kicsit, és az egész család előre örül már az unokának – mondta mindezt egy szuszra.

Mit kerestek a kukákban? – kérdeztem. Csak amit a ház körül hasznosítani lehet – válaszolta halkan.

Nem tartasz attól, hogy összeszedhetsz valami fertőző betegséget, a te állapotodban jobban kéne vigyázni magadra – fordultam a lányhoz. Ne féljen, nagyon vigyázok és terhesgondozásra is rendszeresen járok, mondta.

Kérsz egy cigit? – kérdeztem a fiút. Kösz elfogadom, de majd csak később szívom el – mondta, de most már mennünk kell és nagyon hűvösödik. Köszöntünk egymásnak és elváltak útjaink. Kézenfogva, egymáshoz bújva távolodtak. Szomorúan mentem be házunkba, s hogy ők merre, nem tudom.

Nem volt derűs ez az este. Nemcsak a levegő volt hideg, de a hangulatom is. Emlékszem régen a kukázás igencsak származásfüggő tevékenység volt, mára már teljesen megváltozott ennek a szakmának a társadalmi összetétele. Sajnos ez a valóság. Meggyőződhetünk róla magunk is, elég hozzá egy kis esti séta a városban.

Egy valami azonban örömmel tölt el. A szerelem örök és legyőzhetetlen, mégha szemetes kukák is vetnek rá árnyékot!

(pt, fotó: illusztráció)