Kultúra 2015. 06. 05.

Határon túli összetartás a Martosi Szabadegyetemen

A Nemzeti Összetartozás Napjához illő hír, hogy a Kárpátaljáról, Erdélyből, Délvidékről, Horvátországból, Muravidékről és Őrvidékről érkező vendégek számára díjtalan a belépő az idei, III. Martosi Szabadegyetemre.

A többi határon túlra szakadt területről érkezőket, a nemzeti összetartozás jegyében, díjtalanul várják Felvidék legnagyobb szabadegyetemén. „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyengeség” – szólnak Wass Albert szavai, és a szervezőség ezen gondolat mentén, szeretettel várja a Kárpát-medence említett, távoli pontjairól érkező magyar fiatalokat. A felvidéki diákok számára még mindig érvényben van az akciós ajánlat, mely szerint a magyar középiskolások – előzetes regisztráció fejében – ugyancsak ajándékba kapják a belépőt, míg az első száz elővételes jegyet váltó egyetemistát minden nap meghívják egy sörre a szervezők.
Eközben a rendezvény műsorából is egyre több részlet lát napvilágot. A zenei program egy ideje már hiánytalan: szerdán Rúzsa Magdi, csütörtökön Demjén Ferenc, pénteken a Tankcsapda, szombaton a Beatrice, vasárnap pedig az Ismerős Arcok lép fel, és ezek csak a legismertebb nevek az idei Martfeszt sokoldalú kínálatából. A szabadegyetemi előadások és beszélgetések közül is több biztos már. Tavaly óriási sikert aratott az Argo c. film közönségtalálkozója, idén pedig már a film mozikba kerülését követően találkozhatnak ismét az alkotókkal a martlakók. Ugyancsak eljön Gubík Ági színésznő, több magyar tévésorozat népszerű szereplője. Csinos hölgyekből nem lesz hiány, hiszen tiszteletét teszi a Feszty Parkban Kiss Virág fitnesz Európa- és világbajnok is. A délutáni beszélgetések programja folyamatosan bővül, és mindenről friss tájékoztatás található a martfeszt.sk honlapon.

-martfeszt-