vasárnap, június 16. - Jusztin (hu) - Bianka, Blanka (sk) 1 EUR = 323 HUF 25 °C
Város

Nyelvi labort avattak a Széchenyiben

Tegnap délelőtt került sor a Tatabányai Szakképzési Centrum Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma új nyelvi laborjának hivatalos átadására. Az ünnepségen mások mellett Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő és dr. Molnár Attila Dél-Komárom polgármestere szólt a meghívottakhoz.

A városvezető elmondta: Komárom mindig is kiemelt figyelmet fordított közintézményeire, azon belül is oktatási intézményeire. Folyamatban van a Jókai gimnázium teljes felújítása, korszerűsítették a Kultsár épületét és a bölcsődét, szigetelést kapott a Feszty iskola. Új sportpályát a Bozsik, a Feszty és a Petőfi, a város valamennyi óvodáját pedig új udvari játszóeszközökkel szerelik fel, és a sort még hosszan lehetne folytatni. Az önkormányzat három év alatt 3 milliárd forintot fordít oktatási intézményire.

A polgármester kitért arra is, hogy a megszerzett és használható nyelvtudás kincs, ennek elmélyítését pedig nagymértékben segíti majd a nyelvi labor.

– Az ipari parkban folyik Magyarország legnagyobb zöldmezős beruházása, amely nagyobb mint a leendő debreceni BMW-beruházás. Az SK Battery Hungary Kft. és a többi komáromi gazdasági társaság is, a jövőben számos magas szakmai színvonalú tudással és biztos nyelvtudással rendelkező munkaerőt szándékozik foglalkoztatni, ezért is fontos, egy-egy ilyen jellegű labor átadása – fogalmazott dr. Molnár Attila.

FEL