Sport 2013. 11. 07.

Védelem nélküli csatában győztek kosarasaink

A férfi kosárlabda extraliga 9. fordulójában, mely az alapszakasz első negyedét zárta, a komáromi csapat Iglóra látogatott. A vendéglátók eddigi sikertelensége alapján, csapatunk egyértelmű esélyesként lépett pályára.

A mieink viszont a favorit szerepét csak a félidőhöz közeledve kezdték betölteni, mikor Szabó, Myles és Kozlík jóvoltából röpke három perc alatt 11 pontot dobtak, így a félidőt 58:47 vezetéssel zárták a riekeresek.

A mérkőzés második fele a komáromi csapat meddő játékával kezdődött. Első pontjainkat Joyner hozta négy és fél perc játék után. A küzdelem képe alapján azt láthattuk, mintha mindkét csapat otthon hagyta volna védelmét. Mindkét oldalon potyogtak a kosarak, de védekezés rendre csődöt mondott. Főleg a mieinknél. Még szerencse, hogy Stojanov, Myles és Kovačevič révén megtartottuk előnyünket a harmadik negyed végén is. A befejező játékrészben feljavult a komáromiak védőjátéka, támadásaikat rendre pontokkal fejezték be, így a csatát 15 pontos előnnyel zárták. A két pontot ugyan hazahoztuk, de a játékunkon még van mit javítani.

BK 04 AC LB Spišská Nová Ves – MBK Rieker Com-therm Komárno 87 : 102

(28 : 29, 19 : 29, 24 : 21, l6 : 23)

Legtöbb pont: N.Evans 19, Hovaňák 17, Sek l5 – Joyner 21 (3 hármas), Myles 20 (4 hármas), Bilič 13

Büntető dobások: 13/9 – 28/18, faulok: 23 : 18, bírák: Tomašovič, Pipíška és Szibilla, nézők: 700 .

A komáromi csapat következő mérkőzését hazai pályán a Léva-i Patrióták ellen játsza 2013. november 13-án 18.00 órai kezdettel.

(szia, fotó: www.unophoto.sk, Molnár Mónika, illusztrációs felvétel)