Sport 2013. 05. 08.

Lesz döntő, szombaton az Inter csapatát fogadjuk!

Szerencsére a szurkolókat nem fosztják meg az MBK Rieker Komárom és a pozsonyi BK Inter Incheba csapata közötti döntő sorozatától. A komáromi vezetőség végül úgy döntött, hogy a játékosainkkal, a vezetőséggel és nem utolsó sorban a szurkolókkal szemben nem lenne igazságos, ha a csapat nem venne részt az aranyéremért folyó küzdelemben. A tavalyi döntő után már biztos, hogy idén is egy érzelmekkel teli sorozat vár ránk! A döntő már e hét szombaton megkezdődik Komáromban, szombaton 18 órakor. A vendégek az első mérkőzésen Martin Rančík nélkül lépnek pályára, de ez nem változtat semmit az ellenfelünk megítélésén, biztosan keményen fognak küzdeni.

kom

Az első döntős mérkőzés jegyeinek elővételben való árusítására csütörtökön, azaz holnap kerül sor a komáromi sportcsarnok jegypénztárában 17 és 18 óra között (a mérkőzésre 2013. május 11-én 18 órakor kerül sor). A jegyek ára nem változik, vagyis marad 4  ill. 2 €. A bérletek tulajdonosainak, akiknek szintén jegyet kell már váltaniuk, mert a bérleteik a döntőre már nem érvényesek: helyjegy lesz lefoglalva, hiszen ők egész évben onnan nézték a mérkőzéseket.

Megkezdődhet a döntő sorozata, szorítunk a fiúknak, hogy a négy győztes mérkőzésig tartó sorozat végén a legjobbnak járó elismeréssel zárják a kosárlabda extraliga küzdelmeit!

(mbkkom.sk nyomán)