![](/wp-content/uploads/2021/12/Com-therm_sziakomarom.jpg)
Győzelemmel zárták az októbert a kosarasok
![](/wp-content/uploads/2023/11/Collage-Maker-02-Nov-2023-04-16-PM-5494-825x478.jpg)
Október 31-én 81:76 arányú győzelmet arattak a komáromi kosarasok a pozsonyi Inter ellen.
A komáromi csapat mindössze egy mérkőzés erejéig maradt edző nélkül, majd a komáromi nézők számára sem ismeretlen Miljan Čurovič került erre a fontos posztra – írja a Dunatáj. – A mérkőzés kezdete kiegyenlített volt, az első játékrész 18:16-os eredménnyel zárult a hazaiak javára. A második negyedben is hasonló volt a helyzet, mindkét csapat tagjai keményen küzdöttek a labdáért, s a félidei szünetre 40:32-es állás mellett vonultak, ismét az „ördögök“ javára. A második félidő eleje a sárga-feketék számára alakult kedvezőbben, gyorsan faragták le a pontkülönséget és enyhe nyomás alatt tartották a komáromiakat. A hazaiak azonban nem hagyták magukat és drámai végjátékban megvédték vezető pozíciójukat, 81:76 arányú győzelmet aratva.
A komáromiak a legközelebb november 4-én játszanak, amikor az Iska Svit csapatával az ellenfél otthonában mérik össze erejüket. Hazai pályán pedig november 11-én Losonc csapatával mérkőznek meg.
BC KOMÁRNO – INTER BRATISLAVA 81:76 (18:16, 22:16, 18:23, 23:21)
Nézőszám: 400
Komáromi pontszerzők: Ebo 28, Markovič 26 (10 felugrásból), Páleník 11, Volárik 6, Walker 5, Mohamed 3, Danielič 2
Az Inter pontszerzői: Pavlovič 30, Sudzum 15 (11 felugrásból), Moses és Szabó 7-7, Hudec 6, Bulatovič 2, Kozlík 1
Forrás: Dunatáj, fotó: K. Scholcz
![](/wp-content/uploads/2023/11/3.jpg)
![](/wp-content/uploads/2023/11/1-1021x682.jpg)
![](/wp-content/uploads/2023/11/2-1021x682.jpg)
![](/wp-content/uploads/2023/11/398278570_7517247501635599_3423059784697620912_n-1024x682.jpg)
![](/wp-content/uploads/2023/11/398051885_311837798272553_5824564735367499216_n-1021x682.jpg)
![](/wp-content/uploads/2023/11/398227460_7517247848302231_6245375622368851131_n-1024x682.jpg)
![](/wp-content/uploads/2023/11/398233020_7517248781635471_6682001216197134927_n-1024x682.jpg)
![](/wp-content/uploads/2023/11/bc-komarno-1021x682.jpg)
![](/wp-content/uploads/2023/11/babu-455x682.jpg)