Város 2016. 03. 04.

A 22. Jókai-emléknap selyés sikerei

Február 19-én a Selye János Gimnázium diákjai a dél-komáromi Jókai-emléknapon vettek részt. A rendezvény immár 22. alkalommal került megrendezésre. Az emléknap hosszú évek óta határokon átnyúló eseménnyé nőtte ki magát.

A diákok különböző kategóriákban versenyezhettek: esszéírás, fotó- és képzőművészet, zenei vetélkedő, szavalóverseny, valamint egy igényes irodalmi vetélkedő. Intézményünket szavalók, esszéírók képviselték, de háromfős csapattal diákjaink az irodalmi vetélkedőn is részt vettek.

Az irodalmi vetélkedőn a versenykiírás szerint három Jókai-mű alapos ismeretét értékelték: Az arany ember, a Fekete gyémántok, valamint az És mégis mozog a Föld című regényekét. Mindemellett Jókai írói korszakainak az alapos tanulmányozására is szükség volt, elsősorban Mikszáth Kálmán műve alapján.
A csapat tagjai továbbá egybevetették az egyes Jókai-regények filmbeli adaptációit az eredeti művekkel, hiszen a verseny egyik feladatsora ehhez a kérdéskörhöz kötődött.

A csapat tagjai a gimnázium harmadik évfolyamos tanulói: Sándor Karina, Szabó Nikolett és Nagy Zsolt voltak, akik magyarországi gimnáziumokat megelőzve, jelentős fölénnyel szerezték meg a győzelmet. Éppen ezért tölt el büszkeséggel, hogy a diákok anyaországbeli gimnáziumok tanulóival mérték össze erejüket, hiszen az ottani, magasabb heti óraszám nyilván elmélyültebb, alaposabb tudást eredményezhet.

Nem maradtak alul szavalóink sem: Török Máté különdíjban részesült (felkészítő Spátay Adriana), Dóczé Sándor Efraim a 2. helyen végzett, esszéírónk, Fehér Ákos pedig szintén különdíjat kapott (felkészítő Spátay Adriana).

Gratulálunk diákjainknak, hogy a Jókai-emlékév keretében méltón képviselték a Selye János Gimnáziumot és Komáromot, a nagy „mesemondó” szülővárosát.

Dr. Farkas Adrianna
felkészítő tanár