Mix Dél-komárom 2019. 12. 04.

A babákat és szüleiket köszöntötték

Dél-Komáromban évek óta hagyomány már, hogy minden évben többször vendégül látják az újszülötteket és családjaikat a Városházán. Az ilyen alkalmakkor a városvezetés a köszöntésen túl egy-egy ajándékcsomaggal is kedveskedik a megjelenteknek.

Tegnap délután is megtelt a díszterem, mikor is dr. Molnár Attila, valamint Hajnal Dóra, Nagy Nikolett és Vajda Bence önkormányzati képviselők találkoztak a komáromi családokkal.

A polgármester elmondta, az ilyen meghitt és bensőséges alkalmak a legörömtelibb pillanatok egy városvezető életében.

Komárom egyre fiatalodik, hiszen egyre több baba születik. Az önkormányzat részéről igyekszünk megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy segítsük a családokat. Olyan intézkedésekre gondolok többek között, mint a kelengyepénz, a fiatalok első lakáshoz jutásának támogatása, az első házasságkötés támogatása, vagy épp, hogy városunkban minden bölcsődés és óvodás étkezési díját átvállaljuk. Komárom a most megszületett babáknak épül, hiszen ők otthonunk, Komárom jövője – fogalmazott dr. Molnár Attila.

A következő köszöntőre várhatóan jövő év első negyedévében kerül sor.