A bájos bringás udvarhölgy a csúcsra tör!

A huszonkét éves gútai lány a művészi teremkerékpár sportágat űzi. Igen eredményesen, hiszen az EB-ezüst mellett már a világbajnoki bronzérem is megtalálható a tarsolyában. A Kagoshimában megrendezett szakági vb-n (négyesben) a dobogó harmadikfokára állhatott fel a csapattársaival egyetemben. 2011-ben és 12-ben is a gútai kvartett érdemelte ki az Aranypedál elnevezésű díjkiosztón a szakág legjobbjainak járó országos elismerést(Bagita Eszter, Szeder Mercedes, Vincze Alica és Szabó Dóra). A Szlovák Kerékpárosok Szövetsége által megrendezett internetes szépségversenyen is a csúcsra tör, hiszen a harmadik hely után 2012-ben már a második pozíciót kaparintotta meg.Hajdú Andrea edzőnő bájos tanítványát, Vincze Alicát faggattuk!

Hogy mindenki képben legyen, mit is kell érteni a művészi teremkerékpár sportág alatt?

A művészi kerékpár egy kicsit hasonlít a műkorcsolyára és a tornára, sok akrobatikus elemet tartalmaz. A versenyzőktől egyensúlyérzéket, koncentrációt és bátorságot kíván. A szakág művelői speciális örökhajtású kerékpárokat használnak, ahol a meghajtó és a meghajtott lánckerék közötti 1:1 arányú áttétel van, így visszafelé is könnyen hajthatók. A bringa kormánya is speciális, a versenyzők állnak és ülnek is rajta.

Mikor ismerkedtél meg ezzel a sporttal és mit jelent számodra?

A teremkerékpárral 2000-ben ismerkedtem meg. A parkban bicóztam a barátnőmmel, és a kíváncsiság vezérelt bennünket egy edzés megtekintésére a helyi iskola tornatermébe. Amikor megláttam a hihetetlen mutatványokat, rögtön lenyűgözött az egész, és rabul ejtett ez a sportág. Az edzőnő segítségével kipróbálhattam a kerékpárt és egy egyszerű elemet: az egyhelyben állást, azonnal beleszerettem. Attól a naptól kezdve ez a csodás sport az életem szerves részévé vált, igazi szenvedéllyé. Ez az, amit imádok csinálni!

Minek a hatására jutottál arra az elhatározásra, hogy versenyszerűen is fogod űzni?

Elég hamar elkezdtem versenyezni, hiszen a fent említett év októberétől edzettem, és novemberben már a szlovák bajnokságon szerepeltem, amit Gútán rendeztek meg. Iskolás, junior és felnőtt kategóriákban folyt a versengés, és nemcsak szlovákiai, hanem külföldi kerekesek is nevezhettek. Kezdőként, talán az egész számomra arról szólt, hogy a szüleimnek, a családomnak, a szeretteimnek megmutassam, mit sikerült megtanulnom, elsajátítanom a röpke időintervallum alatt. De valahogy csalódás töltött el, hiszen akkoriban csak pár gyakorlatot tudtam, és ennek köszönhetően nem fértem fel a dobogóra. Bevallom, nagyon sírtam. A nagypapám vígasztalt, hogy ne félj kislányom, egyszer még lesz annyi érmed és kupád, hogy nem is fogod tudni hova rakni a kincseidet! És bizony igaza lett, mert mára a kollekció igen gazdag és Istennek legyen hála, mindig növekszik.

A legkedvesebb számodra a „négyes“, kvartett. Milyen okokból kifolyólag?

Így van! A négyes a kedvencem a teremkerékpáron belül, és manapság csak ebben a kategóriában versenyzem. Régebben egyéniben és párosban is indultam, de mostanság minden idegszálammal csak a kvartettre koncentrálok. Azért a legkedvesebb számomra, mivel nagyon szeretek egykeréken előre, de főleg hátrafelé bicózni, és a gyakorlatokat így mutatjuk be. Különböző elemeket vonultatunk fel, mint például: a csillag, a malom, a gyűrű, a forgás vagy a pörgés. Amiket említettem, csak pár a sok közül. Az elemsor 25 gyakorlatból szokott állni, amelyeket mi választunk ki, és öt perc alatt kell bemutatnunk a 14*12 méteres versenypályán.  Ami rettenetesen fontos, az a csapatmunka. Négy különböző személyiségnek kell együtt dolgoznia, megtalálni az összhangot, a közös célokat, amelyek hajtanak előre és igazi kollektívát kovácsolnak. Ha győzünk, akkor az egész csapat sikerének számít. Viszont, ha közülünk akár egy személy is hibázik, akkor az az egész csapat kudarca.

Hogyan és milyen intenzitással folynak az edzések Gútán?

Az edzések intenzitása változó. Minden attól függ, hogy milyen versenyre készülünk. Átlagban háromszor-ötször edzünk hetente. A négyessel ez heti háromra redukálódik, hiszen emellett a csapatból megvan mindenkinek a saját kis élete, és valamilyen úton-módon össze kell tudnunk egyeztetni a gyakorlásokat. A 2011-es versenyszezonban például az egyik társam, Csente Viktória Bécsben dolgozott, Nyitrán tanult és Komáromban lakott. Szóval, csak péntekenként és a hétvégék alkalmával tudtunk együtt edzeni.

Mi a véleményed a csapattársaidról és az edzőnőről?

Az évek során egy nagy családdá váltunk. Az edzőnőmmel majdnem napi szinten találkozom, de a csapattársakkal és a klub tagjaival is. Ismerjük egymás jó és rossz tulajdonságait is egyaránt. Így gyakran már szavak sem kellenek, úgyis megértjük egymást. Nemcsak csapattársak vagyunk, és edző-tanítvány viszony áll fent, hanem igaz barátok is, akik segítenek mindenben. Közös a célunk és a szenvedélyünk. Edzőnőnk, Hajdú Andrea nélkül nem tartanánk sehol, Ő honosította meg ezt a sportot, méghozzá a mi kisvárosunkban, Gútán. Ezúton szeretném megköszönni a munkáját a saját és a csapattársaim nevében is! És ugyanúgy hálával tartozom a szüleimnek, az egész családnak, a barátaimnak, akik mindig mellettem állnak, támogatnak. Akár siker vagy kudarc ér. Minden esetben!

A bringázás mellett milyen sportokat űzöl, és mik számítanak a hobbijaidnak?

Mivel imádok sportolni, ezért közel egy évvel ezelőtt egy edzőnői állásra is jelentkeztem Érsekújvárba. Ezt az Expreska nevű konditeremben űzöm. Számomra munka, hobbi, és rettenetesen élvezem ezt az aktivitást is. Itt én is tornázom, sőt ha tudok időt szakítani az aerobicra, akkor azt is megteszem. De a tél is kedves számomra, hiszen imádok sízni. Nagyon szeretek utazni, világot látni és ismerkedni. A sportnak köszönhetően nagyon sok helyre eljutottam már és szeretnék is, új emberekkel kontaktusba kerülni, különféle kultúrákkal megismerkedni. Persze, a szabadidőmet szívesen töltöm a családdal, a barátokkal. A szórakozóhelyek is beleférnek. Mikor épp nincs tréningem, akkor szívesen edzem a kisebbeket is, ezzel is segítek nekik és az edzőnőmnek.

A pozsonyi közgazdasági iskola érsekújvári kihelyezett tagozatát látogatod, de a tanulmányaidat szívesen folytatnád Pozsonyban.

A sport miatt nem szerettem volna messzire elkerülni Gútától! Ezért is választottam ezt a kihelyezett tagozatot, hiszen nem kell túlzottan utaznom, és jelenleg nagyon is megfelel. Érsekújvárban csak az első három évet végezhetem el, s ha folytatni szeretném a „bakalár“ titulus majdani megszerzése után, akkor már Pozsonyban kell, méghozzá mérnökin. Ha minden a terveim szerint alakul, és májusban sikeresen lediplomázom, akkor irány Pozsony!

Mit adott számodra ez a sport, a művészi teremkerékpár?

Újfajta életstílust! Megtanított az egészséges életvitelre, a kitartásra, az önfegyelemre, a rendszerességre, a csapatmunkára, na és persze szuper jó dolog kondiban lenni. Rengeteg tapasztalattal és élménnyel gazdagodtam, sok csodaszép helyen jártam. De főleg azt tanultam meg, hogy soha ne adjam fel, és mindig küzdjek meg az álmaimért, a céljaimért!

Hogyan emlékszel vissza a 2011-es kagoshimai szakági vb-re, ahol a csapattársaiddal együtt a dobogóra állhattál? Milyen érzés kerített hatalmába?

Nagyon gyakran visszaemlékezem, hiszen szinte minden ezt juttatja az eszembe. Az érem, a képek a falakon, az emléktárgyak, amelyeket Japánból hoztam. Ott beteljesült egy nagy álmom. A 2006-os EB után, ahol a második helyen sikerült végeznünk, és amikor megszereztük az első érmet ebben a kategóriában Szlovákiának, a kitűzött cél a vb-s dobogó volt, s ez is összejött. Kilenc év megfeszített munka után beérett a gyümölcs. Hihetetlen és egyben felemelő érzés volt. Amikor megláttam az érmeket, szinte kirázott a hideg. Egy sportolónak, legyen az akár teremkerékpáros, a legnagyobb vágya, hogy ilyen érem ragyogjon a nyakában. Csak néztük, csodáltuk, és rettentően boldogok voltunk. A rengeteg ember tapsolt nekünk, fotóztak minket és velünk együtt örültek, ünnepeltek. Amikor felcsendült a győztesek, a németek himnusza, és engedték fel a zászlókat, csak akkor hatódtam meg igazán, és örömkönnyek csillogtak a szemeimben. Mivel szokásos, hogy egy adott nemzet sportolói együtt ünnepelnek, s mi csak az edzőnőnkkel együtt öten képviseltük Szlovákiát, így a cseh küldöttség kapott a nyakukba, a Pospíšil-testvérek egyike, akiket csak a kerékpárlabda braziljainak neveznek! Nagy megtiszteltetés volt számunkra.

Elképesztően bájos lány vagy, van szemünk, hiszen férfiból vagyunk! Szabad még a szíved, esetleg  már „rabul van ejtve“?

Nagyon kedves vagy, köszönöm szépen a bókot! A válaszom pedig lehet, hogy meglepő lesz, de a szívemet rabul ejtette a művészi teremkerékpározás. Ami pedig a kapcsolatot illeti, még várom a nagy Ő-t!

Mik a céljaid, vágyaid mind magánemberként, mind pedig sportolóként, versenyzőként?

Mindig voltak céljaim, álmaim: nem is kevés! Amint sikerült elérni az egyiket a sok közül, máris jöttek az újabbak. Hajlandó voltam és vagyok szinte bármit megtenni: keményen edzem, dolgozom, ami olykor sok lemondással jár. Mint azt említettem, nagy álmom teljesült Japánban, és újra szeretném átélni azt a leírhatatlan érzést! Minél többször! Továbbá szeretnék majd edzősködni, és segíteni a kicsiknek is, a már megszerzett tudásomat átadni. Mivel Szlovákiának még nincs ebben a sportágban UCI-bírója, később szívesen kipróbálnám ezt a tevékenységet is. Ezt a hihetetlen gyönyörű sportot népszerűsíteni, ahol csak tudom. Ami a privát szférát illeti: sikeresen lediplomázni, a tanulmányaimat folytatni a mérnökin, majd jó álláshoz jutni, megtalálni az életem szerelmét és családot alapítani…

 (ha)