A GAUDIUM vegyeskar és hangszeres kamaraegyüttes Adventi hangversenye
„Nem magunkért élünk, hanem egymásért.” (Kodály Zoltán)
A GAUDIUM vegyeskar és hangszeres kamaraegyüttes a Jókai Mór Alapiskola és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ csapata, amelyet 23 évvel ezelőtt, az iskola Gyermekkarának egykori leglelkesebb tagjai alapították; azok, akik felnőttként is örömmel, azaz gaudiummal énekelnek; innen a nevük is: GAUDIUM. A csapat egyben polgári társulás is, amely megalakulása óta hagyományosan – évente megrendezi Adventi hangversenyét. Az idei hangverseny – Fazekas István püspök úrnak és a komáromi egyházközösségnek köszönhetően – a helyi református templom patinás falai között kerülhetett megrendezésre. Már a hely szelleme, a rendezvényt nyitó orgonaszó és Lőrincz Gábor tiszteletes úr kedves lélekemelő szavai is ünnepi atmoszférát teremtettek.
Majd Pipper László úr a GAUDIUM PT elnöke üdvözölte a szép számban megjelent kedves közönséget. Ezt követően Esztergályos Emese, az iskola tanulója – köszönte meg az előtte szólók szavait – konferálta fel a hangverseny fellépőit. Az első fellépő az iskola (53 éves) Kicsinyek Kórusa volt. Az aranysávos énekkar most sem tagadta meg önmagát, az iskola pedagógusai: Pfeiferlik Annamária vezényletével és Pásztor Éva zongorakíséretével ez alkalommal is szépen tisztán énekelt. Szólót énekeltek: Héger Olívia, Varga Petra, Markuszek Julianna; hangszeren közreműködtek Kiss Kincső és Farkas Dorina. A „kicsinyek” fellépést az iskola „nagyok” kórusának – a 63 éve éneklő Gyermekkar – fellépése követte. A nagyok karnagyának – az iskola zeneszakos pedagógusának – Juhász Mónikának avatott keze alatt Pásztor Éva zongorakíséretével a Gyermekkórus fegyelmezetten, szépen énekelt. Gondosan kidolgozott műsoruk – csakúgy, mint a kicsinyeké – nagy tetszést aratott. Ezután, a rátermett műsorközlő a vendégfellépőket konferálta fel: „Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a hangverseny kedves vendégfellépőit: a helyi művészeti alapiskola tanárnőjét, Fekete Évát és a tanárnő – Búzás Eszter, Kis Eszter, Lőrincz Vivien felállású – Fuvolatrióját. Nagy az örömünk, hogy Gaál Jenő énekművész, iskolánk volt diákja a Szlovák Filharmónia Kórusának szólistája is időt tudott szakítani arra, hogy ma együtt ünnepelhessünk. Előadásában elhangzik A. Stradella: Pieta Signore c. műve, zongorán kísér Fekete Éva.” A vendégfellépők színvonalas műsora nagyban fokozta a rendezvény ünnepi hangulatát.
Ezt követően a GAUDIUM vegyes kar és hangszeres kamaraegyüttes adta elő – M. Patterson: Laudate Dominum, W. A. Mozart: Bűvös csengettyű, a Varázsfuvola c. operából, Ľuboš Bernáth: Karácsony dalcsokor, M. Leontovich – Kertész Eszter: Karácsonyi harangok – műsorát; Grassl Ferdinánd, az iskola volt diákja, Stirber Lajos, az iskola nyugalmazott pedagógusa vezényletével. A hangszeres közreműködőknek – Fekete Éva tanárnőnek, Búzás Eszternek, Uhrin Andreának, Borsányi Borisz, Harmat Rudolf, Siposs Jenő tanár uraknak – az énekkar nevében a műsorközlő köszönte meg: „hogy közreműködésükkel most is emelik műsoruk fényét.” A hangverseny zárószámát – A. Silvestri és G. Ballard: Bűvös éj c. szerzeményét az egyesített karok énekelték Pfeiferlik Annamária vezényletével. Végezetül Pipper László köszönte meg a szereplőknek a felkészülést, a közönségnek, hogy jelenlétével megtisztelte az előadást; egyben kérte: „A dicsőség kezdetű éneket énekeljék együtt a kórusokkal, így kívánva egymásnak: Meghitt karácsonyi ünnepeket és békés, boldog újesztendőt!”
A sokszor felcsattanó tapsból ítélve úgy érezzük, hangversenyünk: hitet, reményt, örömöt, szeretetet erősítő, igazi, sikeres adventi rendezvény volt.
Stirber Lajos
Fotó: Kovács Dávid