A jótékonysági koncert margójára

Volt egy koncert az észak-komáromi Sportcsarnokban október 6-án. A két főszervező eljuttatott hozzám egy elgondolkodtató írást, amelyben vázolják a gondolataikat az „összefogásról”, a jótékonyságról, az emberek hozzáállásáról és megannyi másról. Meglehet, hogy pár személynél kiveri a biztosítékot, de ez lenne a komáromi valóság? Döntse el ki-ki maga. Írásukat változtatás nélkül közöljük:

„Szerettünk volna neves, közkedvelt művészek által minél nagyobb tömeget megmozgatni. Felhívni az emberek figyelmét arra, hogy ne legyenek közömbösek egy beteg kisgyermek és a kórházunk iránt. Össze akartuk kapcsolni a két városrészt két nemes ügy érdekében. Ezért aztán nagy vehemenciával, óriási energiával kezdtünk bele a szervezésbe, meg jó nagy adag naivitással és idealizmussal.

Sajnos, azt kellett tapasztalnunk, hogy a város földrajzilag egy, de az emberek mégis az ellenséget látják a szomszédjaikban. Így aztán a jótékonyság nemhogy összehozta, hanem megosztotta a komáromi polgárokat, akik különböző kérdéseket tettek fel maguknak (tisztelet a kb. 600 kivételnek!) és az arra adott válaszokkal nyugtatták lelkiismeretüket, miért is nem akarnak eljönni az eseményre.

A dél-komáromiakban a következők merültek föl: „Miért támogassuk az észak-komáromi kórházat, amikor mi sohasem kerülünk oda be? Petikének pedig mindenki tud közvetlenül adományt adni, nem?” A válaszom egyszer igen, egyszer nem. Igen azért, mert valószínűleg Önök sohasem kerülnek be a kórházba, csak a beteg komáromiak. Illetve nem, a dél-komáromi polgárok közvetlenül sem adakoznak Petikének.

Az észak-komáromiak ugyanekkor azt kérdezték maguktól: „Miért támogassuk a kórházat, ha az magán kézben van és a vezetés nem tekinti szívügyének a betegek érdekeit és a szolgáltatások minőségét? Miért adjunk pénzt egy beteg kisfiúnak, aki nem is a mi országunkban él?” Én erre csak azt tudom felelni, hogy ne a komáromi kórházat támogassák, hanem azokat a rokonaikat, ismerőseiket, komáromiakat (netán saját magukat), akik bekerülnek oda, hiszen ez bármelyikünkkel megtörténhet. Másrészt a betegség, az együttérzés és a segítőkészség nem ismer határokat. A határok csak az emberi fejekben léteznek.

Minden tiszteletem azoké, akik eljöttek a koncertre és legfőképpen azoké, akik a jótékonyság miatt jöttek. Mert „kulturálisan” szemlátomást jobban vonzotta a komáromiakat és a környékbelieket a borozás, egy meztelenkedő lemezlovas hölgy tuc-tuc zenéje és egy részeges rockzenész kifakult legendája egy közeli faluba.

Ezenkívül néhány tény a jótékonysági koncert hátterének szervezéséről:

Bizony a fellépők – sokak elképzelésével ellentétben – nem jöttek ingyen. Kivételt csupán Vadkerti Imre képez, aki még az útiköltséget sem igényelte. Fehér Nóra, Derzsi György érthetően csak az útiköltséget kérte, hiszen messzebbről jöttek. Máté Szabolcs, alias Sub Bass Monster a gázsijából 45 százalékot visszaadott a nemes célra. Zséda és az Irigy Hónaljmirigy elkérte a teljes összeget (ami euróban 4 számjegyű volt), s egy fityinget sem szántak Petikének. Bár a médiáknak teljesen máshogy nyilatkoztak. További fájó pontnak találom, hogy a komáromi városvezetés 2-3 ember (Keszegh Béla, Varga Tamás és egy dél-komáromi képviselő) kivételével nem állt az ügy mellé. Persze erkölcsileg mindenki támogatta. Még az észak-komáromi Sportcsarnokot sem kaptuk ingyen vagy rezsiköltségen (ez is 4 jegyű összeg volt euróban). A színpad-, fény-, és hangosítás technikáért szintén borsos árat kellett fizetnünk

Az egyéb költségeket már nem sorolom. A lényeg, hogy magánemberként vállaltam fel a koncert szervezését, és a támogatóktól kapott összegekről számlát adtam, tehát ebből adózni is fogok.

Sajnos, nem tudtunk annyi jegyet eladni és annyi támogatót összeszedni, hogy a kiadásokat fedezzük.

Jóakaróink mondhatják, hogy nesze nektek, belebuktatok. Igen, elismerem, anyagilag nem jöttünk ki jól belőle, erkölcsileg viszont annál inkább! S ha valaki azt kérdezi, csinálnátok-e még valami hasonló rendezvényt, akkor azt felelném: IGEN!

Nemrég rendeztük le utolsó fizetnivalónkat, majd elmentünk Havasiékhoz. A gyermek hál’Istennek jobban van. Odajött hozzánk és hosszasan ölelt bennünket. Ekkor minden keserűségünket, amit a szervezéskor és a koncerten átéltünk feledtük…

Köszönjük az összes támogatónak, segítőnek, szervezőnek, akik kiálltak e nemes ügy mellett!”

Less Károly és Oláh Sándor