Város 2018. 08. 21.

A komáromi rendőrség előtt tüntet a korrupció ellen az őrsújfalui férfi

Korrupció elleni tüntetésbe kezdett ma az őrsújfalui Deminger János a rendőrség épülete előtt. Megmozdulásának fő oka az őrsújfalui Kertek alja utca tarthatatlan állapota, valamint, hogy évek múlásával sincsenek felelősök és nincs előrelépés az ügyben. 

A délelőtti órákban jelent meg egy transzparenssel a mai napon (augusztus 21.) fia társaságában Deminger János, a komáromi rendőrség épülete előtt. Az őrsújfalui lakos a korrupcióra kívánja felhívni a figyelmet az utcájukban uralkodó embertelen (és veszélyes) állapoton keresztül.

„2009-ben építették meg a csatornarendszert Újfalun és én azóta próbálok rávilágítani az ügyre. 2016-ban fektették le az új szennyvízcsöveket, de ennek ellenére is teljesen át volt ázva a rendszer, úsztunk az emberi ürülékben. Éppen ezért, szintén ebben az évben lementem, hogy kitakarítsam a házunk előtti csatornarészt, amikor egy szikrától berobbant az egész. A testem 70%-a megégett és hosszú hónapokra kórházba kerültem. Ezt követően bizonyosodott be, hogy metángáz van a víz aknákban. A mai napig nem kezdtek vele semmit és ugyanúgy tele van emberi ürülékkel a csatornarendszer. Bejelentettem az ügyet, feljelentést tettem, végigjártam a legfelsőbb hivatalokat. Nem csak Szlovákiában kopogtattam az összes lehetséges minisztériumnál, de Brüsszelben, az Európai Csalás Elleni Hivatalnál (OLAF) is bejelentést tettem” – mondta el maga Deminger János.

Jánost az ösztönözte újabb cselekvésre, mikor a tegnapi napon megérkezett hozzá az ügy leállításával kapcsolatos jelentés.

„Tegnap jött meg a papír, hogy leállítják a vizsgálatot, mivel minden rendben találtak az utcában. Ma újabb feljelentést tettem a rendőrségen, holnap pedig egyenesen a Szlovák Köztársaság Legfőbb Ügyészségére megyek. A fiamnak egy alkalommal kórházba kellett mennie a fertőzés miatt, amit az utcában található víztől kapott el. Én elsősorban rá gondolok, amikor kijövök tüntetni. Addig pedig nem is fogok innen távozni, amíg nem kezd el végre valaki kellőképp foglalkozni az üggyel – zárta Deminger János.