Sport 2025. 05. 06.

A következő szezonban is első osztályú csapat lesz a komáromi KFC

A komáromi KFC csapata ideiglenes otthonában, Aranyosmaróton fogadta az AS Trenčín együttesét a Niké Liga alsóházi rájátszásában. A találkozó tétje óriási volt: a bentmaradás. A “hazaiak” számára egyetlen pont is elegendő volt ahhoz, hogy biztosítsák helyüket a jövő évi első osztályban. Bár a lelátók nem teltek meg, a kilátogató lila-fehér szurkolók végig elszántan buzdították csapatukat.

A mérkőzés szoros küzdelmet hozott, kevés valódi helyzettel. A komáromiak néhány kontratámadásból veszélyeztettek, míg a trencséniek oldalán is akadtak ígéretes lehetőségek, de egyik fél sem tudott betalálni. 

A döntetlennel a KFC elérte célját: már biztosan nem eshet vissza az osztályozót érő 11. helyre, így garantált a bentmaradás. Bár elméletileg még utolérhetik őket a tabella alsóbb szereplői, az egymás elleni eredmények és a fennmaradó meccsek alapján ez már nem befolyásolná a helyzetüket. 

Sőt, ha a következő fordulóban legyőzik a Nagymihály (Michalovce) csapatát, még az európai szereplésért folytatott rájátszás lehetősége is megnyílhat előttük.

Fotó: Karol Scholtz