A közkedvelt tanárnő, aki még a felhők fölül is suhant
Lételeme a mozgás, a sport. Szoros kapocs, amely nem ereszt, és ezt egy kicsit sem bánja, sőt! A munkája számára az örömszerzés forrása. A kosárlabda, az atlétika szerelmese, de a többi sport sem maradhat ki. Gyümölcsöző és aktív sportpályafutása után különböző oktatási intézményekben adta, adja át a tudását a feltörekvő generáció számára. Rangos nemzetközi konferenciák állandó résztvevője. A doktori disszertációjának témája: Szlovákia sportturzimusa, ami egy kicsit más szempontból közelíti meg a turizmus egy szűk ágazatát: a sporton keresztül. A sokak számára kissé szigorú, de civilben mérhetetlenül kedves, ambíciózus és józan gondolkodású tanárnőnél, a Selye János Egyetem Testnevelés Tanszékének vezetőjénél, Dobay Beátánál vendégeskedtünk.
Stílusosan, ugorjunk egyet, de most az időben! Hol és milyen módon kezdődött a pályafutása?
Nem bánom, ugorjunk! Az egész még ötödikes általános iskolás koromban kezdődött, amikor odamentem Zvoda Janka testnevelő tanárnőmhöz, és még eléggé gyerekfejjel kijelentettem, hogy én azt szeretném csinálni, amit ő! Tehát, mindenképp testnevelő tanár lenni. Az élet úgy hozta, hogy a sport és az egész életem összefonódott. Rettentően szoros kapocsról beszélhetünk. Elkezdtem kosárlabdázni Komáromban, és innen továbblépve a lévai óvónőképzőbe, ahol a testnevelés fő tantárgyként szerepelt. Ott a Lokomotív Léva csapatában irányítóként játszottam, méghozzá a Szlovák Nemzeti Ligában. A garamkálnai egyesület soraiban pedig atletizáltam, amely edzőtáborokat, kemény gyakorlásokat és foglalkozásokat takart. Mivel két sportágat is űztem, így sokszor kétfázisos edzésekbe kapcsolódtam be. Ami a húzóerőnek számított: a távolugrás, és a stafétának is rendre a kezdőembere voltam.
Mint a fülembe jutott, az atlétikai dobószámok is kedvesek voltak. Melyikkel volt jó barátságban?
Így van! Lehetséges, hogy meglepő, de a súlylökésben, a diszkoszvetésben és a gerelyhajításban is ott voltam. Nem feltétlen kell „súlyos egyéniségnek” lennie valakinek ahhoz, hogy például jó súlylökő legyen. Nekem elég volt alapként az aktív kosárlabdázás. Inkább a technikai oldaláról közelítettem meg ezt a sportágat is, nem feltétlen az erő dominált. Természetesen, a szakközépiskolát állandóan képviseltük az országos pedagógiai versenyeken. Sőt, ott még a szertornába is belefértem. Bátran kijelenthetem, hogy az oktatási intézmény jolly jokere voltam. Hogy miért? Mivel, ha jóformán bármilyen sportra kellett egy „beugró”, mindig számíthattak rám.
Evidenssé vált, hogy a sport szeretete útján halad tovább. Mi volt a következő állomás?
Nagyon szerencsés vagyok, hiszen a szüleim által elkerülhettem a budapesti Testnevelési Egyetemre. Ami ott megfogott: nagyon magas módszertani szinten készítettek fel bennünket, és ebből profitálhattam, amikor hazakerültem. Pesten már a jolly joker „státusz” nem dominált, hiszen válogatott szintű versenyzőkkel, hallgatókkal voltam egy csoportban. De azt leszögezhetem, hogy az általános és a középiskolai képzésem annyira megalapozta a tudásomat, hogy nem okozott nagyobb problémát az ottani eredményes munka sem. Egyedül talán a szertorna volt az, amiből többet kellett gyakorolnom, hiszen azt Magyarországon nagyon magas szinten oktatják, és szilárd alapokkal rendelkeznek a hallgatók. Négy éven keresztül végig kosárlabdáztam, és edzőként is tevékenykedtem egy leány kosárcsapatnál.
Ami ritkaság, Ön hazatért, és otthon, Komáromban adta/adja át a tudását, a megszerzett tapasztalatait…
Igen, ritkaságnak számít, de én hazatértem, és nagy nehézségek árán a kettes lakótelepen található szakmunkásképzőben kaptam állást. Kilenc évet tanítottam ott, méghozzá 1992-ig, hogy dátumokat is említsünk. Szpartakiádra is eljutottam az akkori diákjaimmal, de a bábszínháztól kezdve a néptáncig bezárólag: mindennel foglalkoztunk. Tévhitnek minősül, hogy azokkal a diákokkal nem lehet mit kezdeni! Lehet, szinte bármit, csak foglalkozni kell velük! Ahol tanítottam, mindig örömmel jártam/járok dolgozni, hiszen a munkahelyem az örömszerzés forrása számomra.
Amire már én is emlékszem, a Selye János Gimnázium! Jól megtornáztatta a lányainkat. Sőt, itt-ott a srácoknak is kijutott…
Örülök, hogy emlékszik! A Selye János Gimnáziumban az atlétikát vittem, mint sportágat. Nagyon ügyes sportolók kerültek ki a kezem alól, és adtam őket ún. szakembereknek, mesteredzőknek, ahol tovább tudták kamatoztatni a képességeiket. A teljesség igénye nélkül: Mácsodi Gábor, aki országos harmadik helyezett hármasugró volt, Molinek Ádám, aki a magasugrásban jeleskedett, majd ott volt a leánycsapat, akikkel országos ötödik helyezést értünk el atlétikai versenyen. Azért számított hatalmas fegyverténynek, hiszen együtt versenyeztünk a sportgimnáziumokkal.
Ha nem veszi sértésnek, Önt a nagyon szigorú tanárok táborába sorolták! Tán tévedek?
Nem téved, képben van. Szigorú voltam és vagyok is. Mivel a mozgás nagyon fontosnak számít az ember életében. Ezért én úgy tartom, hogy mindent meg kell tennünk, akár a megfelelő szigorral is, hogy felhívjuk a gyerekek figyelmét erre. De bármivel megkereshettek a diákok a testnevelésen kívül is, és megpróbáltam mindenkinek az ügyes-bajos dolgaiban segíteni.
Lassan elérkezünk a jelenhez, jól haladunk! Tovább is van, mondja még?
A gimnázium után jött a négyéves időtartam, amikor elkerültem a Selye János Egyetemért Alapítványhoz. Fájó szívvel hagytam ott a gimit, hiszen épp akkor volt egy nyolcéves osztályom, melyet hat esztendőn keresztül vezettem, és ez nehéz döntés volt számomra. Az Alapítvány viszonylag rövid időszak volt, ahogy az ember kicsit belekóstolt az egyetemi oktatásba, és utána, amikor elindult a Selye János Egyetem Komáromban, átkerültem oda. Ott jött először előnyként elő az életemben, hogy óvónőképzőt végeztem, mivel óvópedagógusokat képzünk, és próbálom nekik átadni a tudásomat. Ezen belül itt elmondhatjuk, hogy azért vagyok szigorú, mert az unokámat, és esetleg az ön gyermekét fogják tanítani a hallgatók! Nem mindegy, hogy jól és értően, s tudják, hogy mit és miért csinálnak, vagy nem átgondoltan. Immár négy éve a Selye János Egyetem Testnevelés Tanszékének a vezetője vagyok. Mi szolgáljuk ki a három kart, tehát biztosítjuk a hallgatók számára a szabadidő aktív eltöltését. A leendő óvó- és alsó tagozatos pedagógusoknak tanítjuk a testnevelés oktatásának módszertanát.
Milyen nézeteket vall az oktatás terén?
Először sokak számára furcsa lehet az én konzervatív szemléletem, nézeteim. Megmondom, kikötöm a hallgatóknak, hogy mit várok el tőlük és azt be is hajtom. Végül rájönnek, hogy vannak dolgok, amelyek nem igazán a mai, liberális szellemet képviselik, hogy a hallgató válogathasson. Kötelezővé teszek dolgokat: precízen tornázzanak, és a végén meg is köszönik, hogy nem engedtem a negyvennyolcból. Ilyen volt a közelmúltban egy nemzetközi sporttudományi konferencia, melyen három világrészről képviseltették magukat az előadók: Amerika, Ázsia és Európa. A hallgatók nagy megelégedéssel nyugtázták, hogy ilyen volumenű eseményen részt vehettek a kis Komáromban.
Kicsit vázolja a sport fontosságát! Milyen dolgokat kéne megtennünk az egészségünk megőrzésének érdekében?
Kezdeném talán a legutóbbi „beadandó“ témájával. Az embernek naponta legalább tízezer lépést kéne abszolválnia, hogy valamit tegyen is az egészségéért. A hallgatók mérték, hogy naponta mennyit lépnek: egy egyszerű lépésmérő segítségével. Például fehívtam a figyelmüket, hogy a lépcsőzés is mennyire fontos, mely az állóképességet javítja. A sportos szemléletet a családomra is sikerült rávetítenem, hiszen a lányom, Virág és a fiam, Gergely is rendszeresen mozognak, sportolnak. Igaz, nem versenyszerűen, de futnak, remekül síznek, úsznak. Tehát, a természetben végezhető mozgásokat előszeretettel preferálják.
Hetente legálább háromszor egy órát kéne aktívabban mozogni, de a kényelmesebbek számára, ha már nem autóval megyünk bárhova, felülünk a kerékpárra vagy sétálunk, már akkor is sokat tettünk az egészségünkért! Természetesen, a mozgás mellett ott van az egészséges táplálkozás fontossága. Azért a finom, magyaros ételeket sem kell kihagynunk, csak a megfelelő mozgást is be kell iktatni mellette.
Hogyan összegezné ezt a négy évet, amelyet a a Selye János Egyetem Testnevelés Tanszékének vezetőjeként töltött?
A négy év alatt próbáltam kicsit bővíteni a szolgáltatásokat a hallgatók felé, többféle sportágat biztosítani számukra, a lehetőséget megteremteni, hogy a tudományos diákköri munkákban is részt vegyenek. Viszem a hallgatókat nemzetközi konferenciákra is!
Milyen sportágakban aktívkodik jelenleg? Kerek életjubileuma alkalmából egy nem akármilyen ajándékot is kapott. Amolyan „kiugrási lehetőség“? Meséljen valamit róla!
Őszintén szólva, a szabadban végezhető sportokat kedvelem inkább. Nagyon szeretek túrázni, de leginkább sízni. Úgy néz ki, hogy 2013 elején négy héten keresztül hódolhatok a sízésnek. A kosárlabdát oktatom, de a gyorsaságom már nem a régi. Ez az egy képesség, ami nem fejleszthető, s a korral épül le, de itt-ott beállok a diákok közé, és a dobások még egész jól sülnek el, és ritkán tévesztenek célt. A kezeimben még benne van a pontosság, a helyes irányzék, csont nélkül, de az állóképesség már fakult.
A kérdésének a második feléhez: a családom ajándéka pedig egy tandemugrás volt. 3500 méteresmagasságból vetettük le magunkat. A gyermekeim az ötvenéves születésnapomra egy olyan ajéndékkal szerettek volna nekem kedveskedni, ami az egész életben megmarad az emberben. Nos, sikerült nekik! Először azt mondtam, hogy nem, nem merem megtenni! Aztán úgy voltam vele, hogy az élet túl rövid, hát kipróbálom. Az egyik győri, volt diákommal szövetkeztek a drágák, és a Balatonnál hajtottuk végre a nagy ugrást. A repülés, a 200 km/h szabadesés és az ejtőernyős ereszkedés kombinációja volt. A szabadesést azt annyira nem élveztem, inkább már azt a periódust, amikor kinyílt az ejtőernyő és lehetett nézelődni. Tavaly nyáron pedig a siklóernyőzést is kipróbáltam, méghozzá Montenegróban. Az nagyon bejött! Szintén születésnapi ajándéknak számított, amivel a szeretett férjem lepett meg, aki minden tevékenységemnél, munkámnál biztosítja számomra a megfelelő családi hátteret.
Befejezésképp: a céljait illetően valami konkrétumok? Mit szeretne megvalósítani az Egyetemen? Köszönjük a beszélgetést! Főleg azt, hogy nem kellett felmásznunk a kötélre, mert az most sem ment volna…
A céljaim nagyon ambíciózusnak mondhatók, hiszen szeretnék egy új szakot megalapozni az Egyetemen. A testnevelés számítana a húzóerőnek. Ez még távlati tervként körvonalazódik. Szeretnék minél hamarabb ledoktorálni, és esetleg tovább folytatni, mellyel a felsőoktatási intézményt is erősítené szakmailag az ember. Nagy vágyam az, hogy egy kisebb labort alakítsak ki itt, és komolyabb mérőeszközöket szerezzünk be: speciális lépésszámláló eszköztárat, talpscannert, amelynek segítségével az óvodások bokasüllyedését mérhetnénk és kerékpáros ergométert, az állóképesség mérésének céljából. Remélem, hogy ezek közül a közeljövőben pár dolog megvalósul!
(ha)
