Város 2023. 11. 03.

A legszebb komáromi előkert: átadták a díjakat

A Tudatos Komáromért (Za vedomé Komárno) nevezetű csoport nyár végén hirdetette meg a  „A legszebb lakótelepi előkert nevezetű versenyt, amelynek célja az volt, hogy megjutalmazza azokat a polgárokat, akik szépen rendbe tartják panel- vagy tömbházuk előtti területet.

Észak-Komáromban sok a lelkes kiskertész, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy egy-egy lakótelep kellemesebbé, othonosabbá váljon. Megérdemlik, hogy odafigyeljünk rájuk!

Eredetileg 400, 200 és 100 eurót lehet nyerni a versenyen. Az összeg végül annyiban változott, hogy az első díj megosztott lett (két szomszédos kertről beszélünk a Polgár utcán), így az ezeket gondozó két hölgy fejenként 250-250 eurót kapott. Illetve a különdíjasok is nyertek még 100-100 eurót, vagy tárgyi ajándékot. Mint megtudtuk, a díjakat a Tudatos Komáromért csoport tagjai „dobták össze”, ők maguk voltak a szponzorok.

Tegnap megtörtént a díjak átadása. „Nagyon kellemes, jó hangulatú találkozás volt – feleli kérdésünkre Kubovics Szilvia, a Tudatos Komáromért egyik képviselője. – A díjak átadása után még beszélgettünk, tapasztalatokat cseréltünk, motiváltuk egymást.”

Nézzük most már a jutalmazottakat – és szeretett kertjeiket. Azt is eláruljuk, miért ők kapták az adott díjakat:
1.HELYEZÉS: Veszelovsky Erzsébet és Michalovič Ilona – 250-250 euró (A fotón a fekete kabátos hölgy Veszelovszky Erzsébet, a piros kabátos pedig Michalovič Ilona. A díjat Kubovics Szilvia adja át, középen Markuszek Marek).

…és kertjeik – Veszelovszky Erzsébet kertje:

Michalovič Ilona kertje:

A két kert egymás mellett található a Polgár utcán. Mint megtudtuk Kubovics Szilviától, azért ők lettek a győztesek, mert ezekben a kertekben található a legtöbb növény, illetve ezek gondozása a legmunkaigényesebb.

2. HELYEZÉS: Rigóová Ildikó – 200EUR
Ildikó a Csillag utcában gondozza az előkertet párjával együtt – vele látható a fotón is. (A mellettük lévő hölgy, csíkos fölsőben, Illés Claudia, a Tudatos Komáromért csoport tagja.) Azért ők lettek a másodikok, mert az ő kertjükben mindenből volt egy kicsi: egy kis zöld, egy kis évelő, egy kis kavics – mindez ízlésesen elrendezve.

Azért ők lettek a másodikok, mert az ő kertjükben mindenből volt egy kicsi: egy kis zöld, egy kis évelő, egy kis kavics – mindez ízlésesen elrendezve. Emellett nagy területen, két lépcsőház előtt kertészkednek.

3. HELYEZÉS: Kráz Edit – 100 EUR
Edit asszony a Szövetkezet utcában kertészkedik. A fotón mintás mellényt visel, és az egyik különdíjassal, Dömötör Edinával látható.

Az előkelő helyezést elsősorban azzal érdemelte ki, hogy az itt található növényeket nem tegnap ültették – látszik, hogy már évtizedek óta szeretettel gondozza a területet, amely egyébként három lépcsőház előtt található.

A LEGTÖBB LÁJKOT KAPTA: Farkas Nusi néni – 200 Eur
Farkas Nusi néni a Belső körúton gondozza a hatalmas hortenziákkal teli, szintén nem kicsi előkertet. Nusi néni Kubovics Szilviával és Illés Claudiával:

Ezeket a hortenziákat sem tegnap ültették… Sok év szeretete kellet hozzá! Mivel látszik, hogy évtizedek óta gondozza ezeket az előkertet, nem csupán internetes szavazást nyerte meg Nusi néni, hanem a zsűri elismerését is kiérdemelte.

A ZSŰRI KÜLÖNDÍJA: Markuszek Marek – 100 EUR
Marek Markuszek az egyetlen férfi a díjazottak között, ráadásul fiatal. Kertje kicsi, nem igényel komolyabb odafigyelést – azonban rendkívül ízlésesen megtervezett. Látszik, hogy valaki itt törődik azzal, milyen környezetben él. Munkáját mindenképpen szerette volna méltényolni a zsűri.

Kertje kicsi, nem igényel komolyabb odafigyelést – azonban rendkívül ízlésesen megtervezett. Látszik, hogy valaki itt törődik azzal, milyen környezetben él. Munkáját mindenképpen szerette volna méltényolni a zsűri.

A LEGKREATÍVABB KERTHorváth Linda – 100EUR
A Hegesztő utcán található kertben kevés a növény, azonban ötletessége miatt megérdemelte a különdíjat. A fiatal Linda minden évszakban kitalál valamit, amivel feldobja a hangulatot: ősszel töklámpások, télen hóember, nyáron madárijesztők díszítik az előkertet: mind-mind Linda keze munkája. A fiatal kertész hölgyet csak egy közös fotón tudjuk megmutatni, a kertjéről készült képek alatt.

És mindeki, akik részt vett a tegnapi díjátadón: Balról: Kollár Zoltán (Bauring élelmiszerbolt), Illés Claudia (Tudatos Komáromért), 2.helyezett Rigóová Ildikó és a párja, 1.helyezett Veszelovsky Erzsébet, Különdíjas Markuszek Marek, 1.helyezett Michalovicová Ilona, különdíjas Horváth Linda, Kubovics Szilvia (GreenDream s.r.o.).

TÁRGYI AJÁNDÉKOT KAPTAK MÉG: Boženka Czaniková (Eötvös utca), Dömötör Edina (Platánfa sor) és Monika Čerňáková (Vársor utca).

Két különdíjazott (Boženka Czaniková és Monika Čerňáková) nem tudott részt venni a tegnapi eseményen, ők utólag megkapják a csomagot a szponzoroktól. Szponzor és egyben zsűritag volt még Szpisek Ingrid (Klapka Étterem) és Földes István ( F&K pékség), ők szintén nem tudtak jelen lenni tegnap.

-Dráfi Anikó-