Régió 2017. 05. 15.

A meg nem születettek emlékére avattak emléktáblát a dél-komáromi kórházban

Az emberi élet tiszteletére és a meg nem születettek emlékére lepleztek le nemrég táblát a Selye János Kórház aulájában.

A Magyar Keresztény Misszió Alapítvány a meg nem születettek emléke előtt áldozva kezdeményezte az ország több kórházában márványtábla elhelyezését. Eddig két helyen avattak ilyen táblát az országban, egyet Budapesten, egyet pedig Salgótarjánban, május 10-én pedig a komáromi Selye János Kórház aulájában leplezték le a harmadikat.

A megjelenteket dr. Ferencz Péter főigazgató köszöntötte, többek között Czunyiné dr. Bertalan Juditot, a térség országgyűlési képviselőjét, Klementis Ildikót, a Magyar Keresztény Misszió Alapítvány alelnökét, Csávás Imrét, az alapítvány koordinátorát, Bergs Zsuzsát, a Kiáltás az Életért Egyesület alelnökét, dr. Rokay Lászlót nyugdíjazott szülész-nőgyógyász osztályvezető főorvost, valamint az egyházak képviselőit és az érdeklődőket.

Klementis Ildikó, a Magyar Keresztény Misszió Alapítvány alelnöke köszönetet mondott a főigazgatónak és a kórháznak, hogy lehetővé tették ennek a táblának a kihelyezését.

-Azokra a kis embertársainkra emlékezünk, akik nem tudtak megszületni, nem kezdődhetett el az ő életük és tisztelettel adózunk az emlékük előtt ezzel a táblával – emelte ki beszédében.

Bergs Zsuzsanna, a Kiáltás az Életért Egyesület alelnöke elmondta beszédében, hogy az élet a fogantatással kezdődik és a természetes halálig tart.

-Bármilyen szakaszban van is a fejlődés, megilleti az emberi méltóság. Rengeteg visszajelzést kap az egyesületünk, hogy teljesen összetörnek emberi életek, egy abortusz után, hiszen sokan, csak ezután döbbennek rá, hogy a saját gyermeküket életét vették el – hangsúlyozta.

Czunyiné dr. Bertalan Judit beszédében kiemelte, hogy a kormány nemzetben gondolkozik, mely látszik a családpolitikájában is, és számos lehetőséget biztosít a családok megerősítéséhez.

-Az elmúlt időszakban ugyan csökkent az abortuszok száma, ami egy előrelépés, azonban így is még Komárom városnyi gyerek nem születik meg évente Magyarországon, melyet a nemzet, ebben az Európai Uniós környezetben, nem engedhet meg magának – hangsúlyozta a térség országgyűlési képviselője.

Az emléktáblát Czunyiné dr. Bertalan Judit és dr. Ferencz Péter leplezte le, majd áldást mondott Máté László esperes, Bros Gergely és Milus Ferenc plébánosok, valamint Veres József, Nagy Attila Ákos és Mészáros Sándor lelkészek. Ezután Klementis Ildikó és Csávás Imre koszorúzta meg az alkotást.