A mesés lány a Tündérkertből
A sokoldalúság megtestesítője. Angol-rajz szakos tanár. Gyerekkorától a művésztelepek látogatója. Rajzol, fest, kézműveskedik, tűzzománcos, üvegművész. Ékszereket készít, és vonzódik a misztikus-természetfeletti dolgokhoz. Kiváló fotós. Nagyon kedves számára az ír és a kelta kultúra is. Diplomamunkájaként egy mesekönyvet készített. Közel áll a szívéhez a csodálatos Csallóköz-Tündérkert. Mesekövnyvek és regények illusztrátoraként szeretne tevékenykedni. A komáromi, Czifra Évával beszélgettünk.
„Nagyon szerencsésnek tartom magam, mert a keresztanyám (Kovács Zsuzsa) festőművész, és anyukámmal együtt gyakran megfordultak nyaranta a művésztelepeken. A legelső „művészkedéseim” tehát dokumentálva lettek, mivel egy fotó tanulsága szerint, bőszen pacsmagolok egy rajzlapra a művésztelepen, kb. három évesen. Már akkor ismerték a szüleim a későbbi tanáromat, akihez közel tizenhárom évig jártam festeni délutánonként a Komáromi Művészeti Alapiskolába. Szilva József tanár úrnak köszönhetem azt, hogy végül későbbi tanulmányaimat is rajz szakon folytattam. A Munka utcai Általános Iskolában, Névery tanító néni vett a szárnyai alá és bátorított, hogy érdemes rajzolnom, de már óvodától az iskola mellett a Művészeti Alapiskolába jártam. Gyakran késő estig is ott töltöttem az időmet a többi „elvetemült” rajzossal.”-eleveníti fel a kezdeti állomásokat, s csillogó szemekkel lesi, hogy közben a rajzai, festményei, és egyéb alkotásai irányába kalandozik el a tekintetem, de szinte visszatérít a csapásvonalra, és huncut mosollyal a szája szegletében ígéri, hogy nemsokára azokat is részletesebben megtekinthetem. S így folytatja:
„Amikor felvételt nyertem a Selye János Gimnázium primo osztályába, nagyon örültem, de kicsit túlhajszoltam magam, mivel jól akartam teljesíteni az iskolában, de a rajzzal is sok időt szerettem volna tölteni, hogy tudjak fejlődni. Akkor még nem gondolkodtam azon, hogy milyen főiskolára, vagy egyetemre mennék szívesen, vagy milyen szakon tanulnék tovább. A gimiben, amit azóta is nagyra becsülök, sok olyan feladatot vállaltam, és vállaltunk a barátaimmal, ami részben a későbbi választott szakomhoz, szakmámhoz kötődik.
A gimnázium elvégzése után a Nyugat-Magyarországi Egyetemre mentem, Szombathelyre, mert itt volt egyedül angol-rajz szak. Azért döntöttem végül emellett, mert mindenkinek így mesélem: angolul tudok, rajzolni pedig szeretek! Itt egy remek tanárnak köszönhetem a másik hobbimat, aki bevezetett a népi kismesterségek, a kézművesség rejtelmeibe. Németh József, aki maga is művész, tűzzománcot, kerámiát oktatott. Megszerettem az ékszerkészítést. Attól kezdve azon dolgoztam, hogy tökéletesítsem a technikámat, és gyakran a szabadidőnket is ott töltöttük a műhelyben. Így vettem fel a kézműves szakirányt, a rajz és angol mellé.A szakirány lezárásaként vizsgamunkát kellett készíteni, általunk választott technikával és anyagokból. Mivel sokféle dolgot tanultunk a szakirányon: szövést, fonást, gyöngyfűzést, fafaragást, textilművészetet, ezért mindenki valamilyen rá jellemző, és egyedi dolgot szeretett volna készíteni. Az én választásom egyértelműen a tűzzománcra esett, és egy tizenhárom hónapos kelta holdnaptárat készítettem, Mivel egyébként is vonzódom a természetfeletti dolgokhoz, illetve nagyon kedvelem az ír és kelta kultúrát, jó választásnak bizonyult a naptár elkészítése.Sajnos, ma már nem tudok tűzzománcokat készíteni, mert nincs hozzá felszerelésem, és ami a legfontosabb, megfelelő kemencém, de kerestem egy hasonló technikát, és így találtam rá az üvegművészetre. A fusing (üvegolvasztás) technikához sikerült beszereznem a megfelelő üvegeket, eszközöket és egy micro-fusing boxot. Ezutóbbit akkor fedeztem fel, amikor részt vettem a Kreatív Kiállítás és vásáron Komáromban, és ezt kaptam karácsonyi ajándékként a szüleimtől. Persze, már hamarabb kipróbáltam, mert nem bírtam kivárni a születésnapomig, és szerettem volna már ékszereket készíteni vele. Azóta az üvegek bűvöletében élek, ékszereket készítek megrendelésre is, illetve a Kreatív HUSK után egy szerencsés megkeresésnek köszönhetően, a tatai Angyalok és Tündérek Galériában is jelen vannak a műveim. Ezzel kapcsolatban tervben van egy üveggyöngykészítő tanfolyam és egy Tiffany-üvegkészítő tanfolyam elvégzése, s mindez egyelőre csak pénz kérdése.”-mutat a tárcájára huncutul, majd együtt szemrevételezzük az alkotásait. Gyönyörű ékszereket, csillogó nyakláncokat, karkötőket´, festett kitűzőket rak elém, és rajongással beszél róluk. Amikor arról érdeklődöm, hogy férfiak számára is készít-e ilyen impozáns termékeket, azt válaszolja, hogy nem jellemző, de a közeljövőben erre az irányra is rááll. S az extravagáns lány már bájosan megjegyzi, talán én leszek az első alany, és már tudja is, hogy milyen, rám jellemző motívum kerül az ajándékba elkészítésre kerülő medálba, de nem árul el konkrétumot. Legyen meglepetés. Amikor a fényképezőgépem előkerül, ezt a „rituálét” sem hagyhatja szó nélkül, s azon kapom magam, hogy tovább folytatódik a csevegésünk, sodródom az „árral”:
„Apropó, fotózás! Visszatérve az egyetemre, rajz és angol szakon 2009/2010-ben végeztem, előtte pedig elnyertem egy Erasmus-ösztöndíjat, ahol egy újabb szenvedélyemnek hódolhattam. Prágában egy fotóművésztől tanulhattam bele a fotózásba. Ez azért is érdekes, mert analóg géppel fotóztunk, filmre. Én apukám régi gépével „ügyködtem”, és rendkívül jó volt az egész folyamatba betekintést nyerni. A filmet és a fotókat ugyanis mi magunk hívtuk elő, nagyítottuk és különleges élmény volt a pincében, a sötétkamrában dolgozni. A mai digitális csodamasinák igaz, hogy gyönyörű képet adnak, de összehasonlíthatatlan élmény a saját, lehet, hogy elmosódott, de csodás fotóinkat nézegetni. Alig vártuk, hogy megszáradjanak, és az ünnepekre vihessük haza megmutatni! A fotózás tanulmányozása egyébként is hasznos volt, mert az ékszereimet és képeimet általában fotózom, így kerülnek fel a világhálóra.”-ecseteli a fotózás iránt érzett szenvedélyt, majd a tündérmesék, misztikus lények, illusztrációk kerülnek előtérbe:
„Két szakdolgozatot, és egy diplomamunkát kellett elkészítenem. A rajzos és angolos szakdolgozatom is a tündérmesékről szólt, mivel ebben a témában igazán otthon vagyok, ezért is készítek illusztrációkat. A tündérmesék, a meseillusztrációk, a giccs és a 21. századi mesékről szólt a dolgozatom. Lényegében arról, hogy mennyivel többet ad a gyerekeknek a klasszikus mese. Bár a világ fejlődik, de a képzelet szárnyalhat a digitális, leegyszerűsített mesék mellett is. Sajnos, a mai gyerekeknek többnyire szegényes a fantáziájuk, mert a számítógép és a televízió neveli őket. Ez nagyon szomorú, mert nekünk még meséltek a szüleink, és a testvéremmel érdeklődve hallgattuk esténként apukám meséjét a rózsaszín pöttyös, lila csíkos, zöld kockás nyúlról, aki ment, ment, ment az erdőben. Szerintem fontos lenne, hogy a mai kisgyerekeknek is meséljenek a szüleik, mert ahogy mi elképzeltük a furcsa kis lényt, s ezzel megdolgoztattuk a képzeletünket, a mai gyerekeknek se ártana ugyanez. A készen kapott ábrák, a leegyszerűsített, primitív formák nem elégítik ki a kíváncsiságot. Arra valók, amire valószínűleg kitalálták őket: időeltöltésre. Én sosem mondtam azt, amit szinte minden nap hallok az iskolában: unatkozom! Hogy is lehetne unatkozni, amikor annyi minden lehet a szabadidőnkben csinálni?! A tanítási gyakorlat alatt egészen felháborodtam azon, amit tapasztaltam ilyen irányban, és ezért írtam a mesék fontosságáról a szakdolgozatomban. Ha a képzeletünk határtalan, valahogy vissza kellene vezetni a gyerekeket is arra, hogy olvassanak, rajzoljanak meséket, találjanak ki új játékokat maguknak és ne unatkozzanak! Televízió és világháló nélkül lehet, hogy érdekesebb a világ, mert nem készen kapott dolgokkal találkoznának, hanem felfedezhetnék a képzelet világát, ami lehet, hogy még színesebb és elképzelni sem lehet, mennyi lehetőséget rejt.
A diplomamunkám szintén a meséhez kötődik, mivel egy, a Teozófiai Társaság oldalán talált mesét dolgoztam át, s azt érdekes formában. A konzulensem a szakdolgozat és a diplomamunka esetében is Butak András volt, aki a Magyar Illusztrátorok Társaságának tagja, és elismert művész. A tanár úr végig támogatott a vad elképzeléseimben. Sőt, ő javasolta, hogy a mesekönyv, amit készítek, ne legyen hagyományos formában sokszorosítható. Így dolgoztam fel Manfred Kyber: A halál és a kisleány című meséjét, és készült el egy kézi festésű, egyedi, művészi mesekönyv. A kötésében anyukám segített. A mese érdekessége, hogy bár felnőttekhez szól, elgondolkodtató és egy sajátos világnézetet tükröz. A mese szövegén nem változtattam, de áthelyeztem az általam kedvelt világba, amitől kicsit új értelmet nyert. Olyan szimbólumokat használtam fel a rajzokban, amik Írország és Nagy-Britannia, valamint a kelták ősi világába vezetnek, mert első olvasatra ilyen hangulatúnak tűnt számomra a mese. A kislány karaktere például szándékosan lett vörös hajú, mert egy babona szerint a vörös hajú nők Írországban szerencsétlenséget okoznak, jobb kerülni őket. A mesében a kislánnyal senki sem játszik, és nagyon egyedül érzi magát. Játszótársai ezért a holt lelkek közül kerülnek ki, akik barátságosak és érdekes történeteket mesélnek neki. Ez pedig nekem egyértelműen azt jelentette, hogy ideje „bevetni” a kedvelt tündéreimet, hiszen a kislány bizonyára így képzelte volna el őket. Nem beszélve arról, hogy Írországban és Nagy-Britanniában máig fennmaradtak a tündérnéphez kedvelt szokások, ünnepek, rituálék. A mesekönyv egész hangulata tehát erre a koncepcióra épült, ezért is lett például a borítója mélyzöld bársonyból. Ezt az anyagot felhasználtam a belső díszítésnél is. A rajzok akvarellel, guache-temperával és vegyes technikával készültek. Szalvétatechnikát is alkalmaztam, illetve saját fotók is kerültek bele. A mesében szereplő Halál figurája pedig nő lett, mert az író gyönyörűnek és titokzatosnak írta le. Egy elfátyolozott, titokzatos és gyönyörű női alakot képzeltem hozzá, akiről a megfelelő pillanatban lehull a fátyol: az arca pedig szép és barátságos. A mese az elfogadásról szól, de nem a passzív tűrésről: mások és más nézetek, az élet körforgásának elfogadásáról, ezért is tetszett meg nagyon.
A történet érdekessége, hogy miután a mesekönyv rajzai elkészültek és az összeillesztés következett, az interneten találtam egy fotót egy játékbabáról: ugyanolyan volt, mint amilyennek a kislány karakterét megrajzoltam! Ez a fotó került tehát az utolsó oldalra, úgy gondolom, méltó lezárásként.
Miután elvégeztem a főiskolát, még egy évig ott maradtam, mivel mesterképzésen elvégeztem a vizuális- és környezetkultúra szakot. Közben Budapestre költöztem a párommal, és egy általános iskolában kezdtem tanítani A megbízatásom szeptemberig szól, ezért el kell gondolkodnom rajta, mivel foglalkozzak ezután?! Neszmélyen lenne lehetőségem grafika szakon tanítani, de sajnos kevés a jelentkező, és az osztály indításához még 4-5 tanulóra lenne szükség. Az iskola nagyon szép környezetben van, igazi „zöld suli”, az épületet pedig Makovecz Imre tervezte.
Mint elmonda, jövőbeli tervei között első helyen az szerepel, hogy szeptembertől új állása legyen, illetve tovább képezze magát. Szeretne mesekönyveket, regényeket illusztrálni. Mivel ez a legnagyobb álma, valószínűleg ezen kell a legkeményebben dolgoznia. Olyan technikákat is keres, amelyekkel a grafikáit, illusztrációit sokszorosítani is tudja és ékszerekbe helyezni. Rátalált a műgyantára, amellyel jelenleg kísérletezik, illetve a munkáiból már szép számmal készültek kitűzők, üveglencsével lezárt nyakláncok is. Eddig egyetlen egy pólóra nyomtatta rá az egyik festményét, de ez még „kísérleti fázisban” van. Inkább a digitális technikát fogja „segítségül hívni”, mert digitális rajzprogramokkal készült grafikák jobban mutatnak a pólókon.
A nagyobb szabású tervek, amik a távolabbi jövőre vonatkoznak, már körvonalazódnak. Csupán annyit árult el, hogy a központja Komárom lenne, a szülővárosa. S végezetül megsúgta, szeretettel vár minden érdeklődőt a Selye János Gimnáziumban megrendezésre kerülő kiállítására, amelynek megnyitója 2012. június 1-én lesz, 17:00 órai kezdettel.
(kép és szöveg: ha, Csallóköz hetilap)
