A műkedvelő virágkertész

Retkes Géza a Komáromi járásban található Búcs községben él. A mezőgazdaságban dolgozott, s jelenleg a virágkertészet alkotja a fő profilját. Mellette szinte ezermester, számítógépeket javít, mondhatni mindenbe belekóstol. Nem ismer lehetetlent. Furcsa módon, a piacozásnak köszönhetően, mára hatalmas festmény- és könyvgyűjteménnyel rendelkezik! Őt kerestük fel.

„Mezőgazdasági szakon végeztem, Gadócon. Majd a gyulamajori állami birtok karvai részlegén dolgoztam, mint gazda, közel 110 hektáron, szántóföldi növénytermesztéssel. Utána egy éves időtartamra a Komárom melletti Gyulamajoron, mint gépesítő helyezkedtem el. Végül, a szülőfalumba tértem vissza, és tizenegy évig voltam a TSZ-ben szőlész. A rendszerváltás után magánvállalkozásba kezdtem. Két hektárnyi szőlővel indítottam, amelyet úgy béreltem. A munka nemcsak ott folyt, hanem otthon is, a hatalmas kertünkben. Annak idején Búcson 500 házszámra, közel háromszáz kiskertész jutott. Uborka nagyhatalomnak számítottunk. Majd 14 hektár szántóföldet is kivettünk, míg meg nem unatták velünk, be nem bizonyították nekünk, hogy ezt a tevékenységet nem kifizetődő csinálni. Egyre lejjebb szorítottuk a mennyiséget, négy hektár szabadtéri kertészetünk is volt, de az áruk szinte eladhatatlanná váltak, hiába voltak impozánsak a termények. Akadtak olyan időszakok, amikor bezúztuk az árut, mivel nem volt kereslet iránta. Fájt a szívem, de nem tudtunk mit tenni. Aztán megmaradtunk otthon, a háztáji kertészkedésnél, amely a mai napig tart. Fő irányvonalként jelenleg a virágkertészetet preferáljuk és visszük tovább. Nyári virágokkal, balkonnövényekkel foglalkozunk, de  bokrokkal, fenyőkkel is.”-mondta el, madj az egyes növényfajtákkal ismertetett meg, és külön kiselőadást is meghallgathattam a fajtákról és termesztésükről. Aztán jött az igazi érdekesség. Megtudtam, hogy a hazai értékesítés mellett Túrócszentmártonba jártak-járnak piacozni, ahol nem mindennapos, értékes művekre bukkant a búcsi gazda. Kis szünet után, mosolyogva folytatta:

„Ami az évek folyamán a hobbimmá vált, az a könyv és festészet. Tévedés ne essék, nem én űzök valamiféle művészeti tevékenységet, csupán imádom az alkotásokat, és fanatikus gyűjtő vagyok. Megpróbálom ezeket a gyöngyszemeket megmenteni az enyészettől. A piacozás során jutottam el Túrócszentmártonba, és ott rengeteg emberrel ismerkedtem meg. Főleg, idős magyar családokkal kötöttem barátságot, akiknek az útódaik már modhatni sajnos nem is beszélnek ezen a gyönyörű nyelven, asszimilálódtak. Kincsekre leltem, amelyek a birtokukban voltak, és lépésről-lépésre felvásároltam tőlük a régi könyveket. Rengeteg háznál megfordultunk és gyűjtöttünk. Egy idősebb néni felajánlotta, hogy nem érdekelnének-e bennünket festmények, amelyeket a megboldogult édesapja készített? Tíz-tizenöt darabról mesélt, de végül több, mint száz remek festményt vásároltam meg. A ház minden zugából, fiókokból, és ahonnan csak elképzelni lehet, előkerültek a számomra becses holmik.”-tette hozzá, majd érdekes információkkal szolgált.  Hogy az alkotóról is essen szó, Dlugolinszky Tibor, aki 1889-ben született Ólublón. Középiskoláit és a jogi egyetemet Eperjesen végezte. Festészettel, agyagozással és fafaragással is foglalkozott. Az első világháborúban Isonzónál, Triglaonál vett részt. Néhány képe őrzi ezt az időszakot is. Majd Lőcsére került, ahol megnősült. Festményei Lőcsét és környékét ábrázolják, majd Rózsahegy és Gölnicbánya következett. 17 évig dolgozott magas rangú hivatalnokként. A felvidéki város jellegzetes épületeivel, lépcsősoraival, patinájával rengeteg festeni valót kínált a művésznek. Megfestette a Felvidék északi tájait, hegyeit, az ott élő embereket. Portrékat átlagban csak a családjáról készített. 1939-től Túrócszentmártonban élt, és intenzíven ápolta a kapcsolatokat az ottani magyarsággal is. Megfestette „Márton” templomait, a gyönyörű tájat. 1958-ban hunyt el, és nyughelye a túrócszentmártoni temetőben található.

 

„A rengeteg felvásárolt festményt saját magam kereteztem be. Gépeket gyártottam hozzá. Dupla üveg közé helyeztem mindet, fa kerettel ellátva. A családi házunk falán közel 50 kép köszön vissza ránk és a látogatókra. Fogalmazhatnék úgy, hogy a lakásunk úgy fest, mint egy kisebb múzeum, galéria. Búcson kiállítottuk már a községi hivatalban, sőt a helyi általános iskolában, a Katona Mihály galériában is szemrevételezhették a művészetpártolók. A nagyobb szemle után, minden hónapban kiállítottunk egy művet, és ez hónapról hónapra cserélődik. Anyag van rengeteg, és az iskolásoknak, pedagógusoknak, és látogatóknak tetszik, akkor miért ne? Lényeg az, hogy ne merüljön feledésbe, és valamit tudjunk adni az emberek számára. Egy idő után már igénylik. A közelmúltban kiállítottuk Komáromban is, de amint az időm engedi, más helyszínre is szeretném elvinni. Tornaljáról kaptam egy felkérést. Folyamatban van, és biztosan megcsináljuk”-mondta végezetül elszántan.

Mint azt megemlítette, a családban már hagyománnyá vált a könyvek, illetve festmények ajándékozása. Vásárolt Szlovákiában, Magyarországon, Görögországban. Az eredendő szerelem a könyv, aztán jönnek a festmények, majd a virágok. Remek szakma és hobbi. Szinte irigyeltük Retkes Gézát és családját, amikor búcsút intettünk…

(kép és szöveg: ha, Csallóköz hetilap)