Kultúra 2016. 02. 22.

A spanyol nyelv oktatása a Selye János Gimnáziumban

A komáromi Selye János Gimnázium tantárgykínálatában második idegen nyelvként immáron több éve szerepel a spanyol is.

Ez a nyelv minden évben nagyon közkedvelt tanulóink körében. A 2015/16-os tanévben is nagy lelkesedéssel tanulja mintegy 220 diákunk. A spanyolt nemcsak a nyelv dallamossága teszi számukra oly vonzóvá, hanem a latin országok kultúrája, művészete, szokásai, történelme, műemlékei, hihetetlen természeti és ember által alkotott szépségei is.

Diákjaink nemcsak a tanítási órán tökéletesítik és gyarapítják ismereteiket, hanem azokon kívül is. Tavaly júniusban például ellátogattunk egy tanulmányi kirándulás keretében Spanyolországba is, amely során 11 feledhetetlen napot töltöttünk Costa Brava partjainál. Programunk magában foglalt 20 tanítási órát, melyet tapasztalt lektorok vezettek, akik játékos és könnyed módszerekkel igyekeztek felkelteni és lekötni diákjaink figyelmét.

Ezen órákon a gyerekek lehetőséget kaptak arra, hogy „élesben” vessék be spanyol tudásukat. A kirándulás nagy sikert aratott köreikben. Saját szemükkel csodálhatták meg többek közt Barcelona műemlékeit és építészeti remekeit, ellátogattak a Pablo Picasso Múzeumba, tettek egy sétát a helyi legismertebb sétányon, a La Ramblan, részt vettek egy hajókiránduláson a közeli Lloret de Mar városkájába, és végül, de nem utolsó sorban egy flamenco est alkalmával bepillantást nyerhettek a spanyol konyha rejtelmeibe és ízeibe az ott oly jellemző „tapas” (egyfalások) formájában. Néhány diákunkat ez a kirándulás annyira motiválttá tett, hogy idén még nagyobb lelkesedéssel vetették bele magukat eme nyelv elsajátításába és egyre szebb eredményeket érnek el országos szinten is.

Az iskolánkban spanyol szakköröket is vezetnek a szakos tanárok. Ebben az iskolaévben négy ilyen délutáni foglalkozás közül választhattak tanulóink, amelyek mindegyikéhez hozzátartozik úgy a  nyelvtan gyakorlás általi elmélyítése, mint a mindennapi kommunikációs formák elsajátítása is. Az erősebb versenyszellemmel rendelkezők pedig megmérettethetik tudásukat a spanyol olimpián is.

Diákjaink szorgalma idén is meghozta nem is akármilyen gyümölcsét, mégpedig  a 2016. február 18-án megrendezésre került spanyol olimpia járási fordulóján Nyitrán. Két első, illetve egy harmadik helyezést hoztunk ezúttal haza. Az A kategóriában (1. és 2. évfolyam) Šiška Dávid  lett az első (II.A), Nagy Ildikó pedig 5.helyet ért el (I.B). A B kategóriában (Kvinto és 3.évfolyam) Nagy Natália végzett az élen (Kvinto) , Szeder Enikő (Kvinto) negyedik helyével viszont éppen lecsúszott a dobogóról. A C kategória (4. évfolyam) harmadik helyezettje Simon Viktória (IV.C),  hatodik pedig Vörös Angelika (IV.C) lett .

Az élen végzett tanulóink az országos fordulóban mérettethetik meg tudásukat, ahol nemcsak az iskolánkat képviselik majd, hanem az egész kerületet is. Ezúton is sok szerencsét kívánunk nekik és nagyon szorítunk!

Végül,de nem utolsó sorban diákjainknak szeretném megköszönni azt a szorgalmat, kitartást és hihetetlen igyekezetet, amivel nap mint nap készülnek a versenyekre, szakkörökre vagy csak „sima” tanórára!

Büszkék vagyunk Rátok!

Hevesi Petruf Alena és Musitz Marietta, spanyolszakos tanárnők

20160219_124031