„A tiszta és az igaz szóra vágyakoznak az emberek!“

Az Ismerős Arcok immár hagyományosan Észak-Komáromban tartott óévbúcsúztató koncertet. A tájainkon is nagy népszerűségnek örvendő formáció hatalmas sikert aratott. Nem csoda, hiszen a dalaikkal, a zeneiségükkel, a szövegeikkel azt az üzenetet továbbítják bátorításként, hogy mi magyarok, éljünk bárhol a Kárpát-medence területén: igenis igényeljük a nemzetünk ősi gyökereit, a jövőn átvezető útjainak lehetőségeit. A zenekar énekesével-frontemberével, Nyerges Attilával beszélgettünk.

Rengeteg fellépés van a hátatok mögött. Hogyan alakultatok ilyen egységes csapattá?

1999 október 23-án alakult a zenekar, fogalmazhatnánk úgy, hogy két előző formáció „romjaiból”: az Udvari Bolondok és a $texas együttesek tagjaiból. A konyhámban összejöttünk, kiötlöttük az Ismerős Arcok nevet, s elkezdtük játszani ugyanazt a rhythm and blues zenét, amit annak idején is műveltünk. A nevet azért választottuk, mivel mindannyian már akkor közel tíz évet eltöltöttünk a könnyűzenei műfajnak ebben az ágazatában: a blues kocsmákat jártuk. Szóval, aki kicsit is rajta tartotta az ujjait a magyar blues-, rockzene érverésén, akkor velünk már biztosan találkozott valahol. Ezért gondoltuk kissé álszerényen ezt az elnevezést, aztán az évek során hála a jó Istennek egészen más értelmet nyert, hiszen az együttgondolkodás jelképe lett, a közönségünkkel történő mérhetetlen összhang, szinte együtt lélegzünk a tömeggel, a rajongóinkkal. Úgy vélem, hogy egészen példaértékű és példátlan is egyben a magyar könnyűzenei életben.

Mikor és mi hatására következett be a változás a szöveg- és a gondolatvilágban?

2002-ben jött egy erdélyi út. Akkoriban a politikai helyzet és az országban uralkodó hangulat is teljesen egyedülálló volt. Amilyen szeretettel fogadtak bennünket, az valami csoda volt. Abban az időszakban kezdtem Wass Albert-könyveket olvasni. Ezeknek a dolgoknak a hatására, valamint, hogy mi is elértünk egy bizonyos életkort, amikor az ember belegondol, hogy nem biztos az, hogy annak kell lennie az életem céljának: talpalávalót húzzak az illuminált fiatalembereknek a hétvégi szórakozásához. Hanem inkább valamit szeretnék hozzátenni a nemzetünk sorsához, nyomot hagyni. Ezeknek az együttállása hozta magával, hogy megírtam az Egy a hazánk című szöveget. Levittem a próbaterembe a srácoknak, és onnantól kezdve, mintha a fogaskerekek egymásba kattantak volna, és helyére került minden. Célja lett az életünknek, a zenélésünknek. Azóta is ezen az úton járunk, méghozzá nagyon boldogan és tevékenyen.

Olyan dolgokról énekeltek, illetve beszéltek, amelyek benne vannak az átlagember életében. Ez a mérhetetlen sikeretek titka?

Meggyőződésem, hogy igen, és a visszajelzések is ezt igazolják! Erre azt szoktam mondani, hogy mi is hétköznapi emberek vagyunk, és evidens, hogy a közös gondjainkról, problémáinkról, örömünkről, bánatunkról gondolkodunk, illetve kommunikálunk közösen. Mi hétköznapi srácok vagyunk, láthatod. Nincs bennünk semmi extra, csupán az a plusz, hogy színpadon állunk, és mikrofonba énekelünk, beszélünk, és ettől talán jobban, nagyobb réteghez hallatszik el az, amit közvetítünk. A közönségünkkel létrejött szeretethullám és az összekacsintás annak köszönhető, hogy ugyanazokat a dolgokat gondolják, mint én a szövegeimmel, csupán valamiféle álszemérem miatt nem mondják ki vagy esetleg nem tudják úgy megfogalmazni: legyen az a hazaszeretet, a szüleink iránt érzett tisztelet vagy vágyakozás egy nyugodt, normális családban való életre. A mai világban sokszor nem szokás erről beszélni, de az emberekben ez a vágy attól még ott belül él.

Sokrétű céljaitok vannak, mint beszélgettünk róla. Meddig ad még feladatot ez a zenekar számára?

Nem szoktam erre gondolni, mivel ahogy az élet alakul, úgy jönnek ezek a feladatok újra és újra. Véleményem szerint, soha nem lesz olyan idillikus állapot, hogy minden rendben legyen, és azt tudjam mondani: elértük, amit akartunk. Nagyon sok minden megvalósult azokból a gondolatokból, amit az eddigi fennállásunk alatt fontosnak tartottunk és énekeltünk róla. Gondolok ezalatt a kettős állampolgárságra. Lényegében, hogy az egy nemzetben való gondolkodás egyértelmű legyen határon innen és túl is. Nagyon fontosnak tartjuk!

A szövegeitekkel mondhatjuk úgy, hogy irányt mutatattok vagy inkább valamiféle megoldást kínáltok?

Nem irányt jelölök/jelölünk ki, hanem egy olyan lehetőséget mutatok, amit pozitívnak és jónak, követendőnek gondolok. Aztán, hogy ez valóban jó-e, kellő tisztelettel bevallva, nem tudom. De alapból, én ezt az utat követném és próbálom felvázolni mindenkinek. De természetesen a döntés az egyénfüggő: elfogadja vagy mérlegel. Átvesz belőle valamit, melyeket fontosnak tart, de egyébként más irányba indul. Azt kell, hogy mondjam, ez mindenkinek a joga és kötelessége. Mint ahogy Wass Albert is írta: „Szeretném, ha hitem akkorára növekedhetnék, mint egy mustármagocska, hogy hegyeket mozdíthassák vele.” A mi gondolataink, melyekről beszélünk és énekelünk, pontosan ilyenek, amik ott motoszkálnak az emberek fejében. Hogyha egyszer valamikor eszébe jut az egyénnek, hogy ez az ember miről beszélt, énekelt, s ezt ő is szeretné hasonló módon cselekedni, akkor én nagyon boldog leszek.

Rengeteget koncerteztek az egész Kárpát-medencében, de az Egyesült Államokban is megfordultatok már. Milyen tapasztalatokat szereztetek?

Egészen más a helyzet, amikor az ember a Kárpát-medencében megy a határokon túlra vagy ha átutazza a fél világot, és ott találkozik magyar emberekkel. Mivel az ott élők kialakult egzisztenciával és viszonylag nyugodt élettel rendelkeznek, de folyamatosan hazavágynak. Ami szerintem életben tartja ezeket a magyar közösségeket, hogy olyan elképesztő honvágyuk van: majdnem belepusztulnak szegények! Nem találkoztam olyan emberrel, és itt említhetném a 20-90 évesig bezárólag, aki az utolsó mondataként ne azt említette volna, hogy haza szeretne jönni. De ez így van rendjén! Székelyföldön, Felvidéken, Délvidéken és a Kárpátalján is óriási szeretetet tapasztalunk: mindenhol a Kárpát-medencében, ahol magyarok élnek. A Felvidék a koncertjeink intenzitását tekintve kivételezett helyzetben van, mert hozzátok járunk a legtöbbet. De folyamatosan kapjuk az itteni barátainktól a szomorú híreket. Gondolok többek közt arra, hogy egyre kevesebben vallják magyarnak magukat, egyre több kisgyereket íratnak szlovák iskolába. Úgy gondolom, hogy a zenekar elsődleges feladata itt szintén az, hogy a magyar megmaradás felé törekedjünk és próbáljuk abba az irányba terelni az embereket. Őrizzék meg az anyanyelvünket, az identitásukat!

Nem tudom, láttad-e a gútai Corvin Mátyás Általános Iskola karácsonyi műsorát, akár a videómegosztón? Nem akármilyen dalt énekeltek a gyerkőcök. Ismerős Arcok-Nélküled.

A napokban néztem meg. Férfiasan bevallom, ahogy a Székelyföldön mondta valaki, utána szabadon: „Kiestek a könnyeim!“ Ha belenézünk ebbe a kis előadás részletbe, itt a legfiatalabb gyerekek szerepeltek, énekeltek és nem voltak kevesen. Ha ezek a lurkók úgy nőnek fel, hogy megértik és fontossá válik számukra, amit énekeltek, semmi baj nem lesz itt a Felvidéken!

Sokan besorolnak benneteket, illetve beskatulyáznak: a nemzeti rockba. És ferde szemekkel is vizslatnak. Holott abszolút rendben vagytok mind zeneileg, mind szövegileg. Az ellenszél erősnek mondható?

Szerintem ilyen kategória nem létezik, illetve nincs is szükség rá. Ezt azok az emberek találták ki, akik szerettek volna minél hamarabb és könnyebben elbánni azokkal a gondolatokkal, zenészekkel, akik hasonló dolgokról próbálnak beszélni, mint mi. Létrehoztak egy kategóriát, amit azonnal valami negatív „mindenséggel“ ruháztak fel, vettek körül. A legkönnyebb valamit úgy eltüntetni a színről, hogy minden képtelenséget ráhúzok: rasszisták, kirekesztők, fasiszták, neonácik satöbbi. Ezeknek olyan jelzőknek kell lenniük, amelyeket nem kell megmagyarázni, hanem alapból mindenki féljen tőlük és tudják, hogy negatívak. Utána teljesen mindegy, hogy ezt alá tudják-e támasztani józan érvekkel, bizonyítékokkal(márpedig nem tudják), innentől a zenekar leírható, nem hallgatható: próbálják elhallgattatni. Az indok? Nem szeretik, ha egy néptömeg gondolkodik és irányítható. Ha önálló gondolataid vannak, akkor nem tudják megmondani neked, hogyan élj, mit vásárolj satöbbi. Ha gondolkodni kezdesz, társakat, partnereket találhatsz. És ha a tömeg teszi mindezt, akkor már ez egyesek számára ijesztő. A média hatalma elképesztő. Nem szeretnék összeesküvés-elméleteket gyártani, de rengeteg helyen „őskövületekbe“ botlasz, mintha nem történt volna meg a rendszerváltás.

A hetedik nagylemezetek: 2012-Kerítést bontok. Hatalmas siker, vérprofi munka. Van még ennél feljebb?

Úgynevezett koncepciólemezről beszélünk. Az új album dalai ugyanis egy, a jelenlegi határainkon kívül született fiatalember első negyven évéből kimerevített pillanatképek. Ezeket láthatjuk és élhetjük át, emlékezve a saját életünkre a hatvanas évek végétől napjainkig. Tehát egy konkrét történet köré fontunk 16 dalt. Ilyet még sosem csináltunk, és nagyon örülünk, hogy sikeres lett.

Nagyon fontos állomás, anyag lett a zenekar életében. A másik dolog: ha megfelelő támogatást és teret kap, akkor mértékadó lehet. Szeretném, ha nemcsak könnyűzenei albumként vonulna be a magyar rockzene történelmébe, hanem lehetne belőle akár színdarab vagy egyéb csatornákon is eljuttathatnánk az emberekhez. Nem szabad azon görcsölni, hogy van-e még feljebb! Az ember tegye a dolgát, beszéljen arról, amit fontosnak tart, a többi pedig Isten segedelmével kialakul. Az biztos, hogy 2013-ban sem fogunk a babérjainkon ülni, rengeteg koncert várható. Sorlemezt nem fogunk készíteni, de ötleteink vannak, legyen meglepetés! Van még tennivaló bőven, így aktív és termékeny évnek nézünk elébe.

http://www.youtube.com/watch?v=DeddXoB_d3g

(kép és szöveg: ha)