A szív zongorájának több tucatnyi billentyűje
A Tündérkert Művészeti Fesztivál keretén belül megrendezett Lennék valakié című zenés est Ady Endre születésnapjának 145. évfordulója alkalmából állt össze. “Adyt lehet szeretni, vagy nem szeretni. Közömbösnek lenni iránta, azonban aligha. (…) A lélek a fuvola, a szív a zongora, a hegedű pedig a talpat csiklandozza.” – ezzel a felkonferálással indulnak útjukra a felemelő dallamok a Capella Istropolitana szimfonikus zenekar zenészei, két színművész és két énekes harmonikus tolmácsolásában.
Az észak-komáromi Városi Művelődési Központ lila székeit megtöltik a kíváncsi nézők. A harmadik sorban a Jókai Színház színészei és a Szinnyei József Könyvtár munkatársaitól lejjebb már csak néhányan foglalnak helyet. Köztük például
egy pár a négy gyermekével, akik kortól függetlenül úgy érezték, itt a helye az egész családnak.
Az Ady-verseket megzenésítő pozsonyi Capella Istropolitana szimfonikus zenekar Dr. Cseh Tamás vezényletével ugyanis csodaesttel kecsegtet. A Szlovák Nemzeti Színház szimfonikus zenekarának első szólóbrácsása, karmestere hullámzó mozdulatokkal irányítja a hangszerek játékát. Baross Loretta operaénekes, a Richter János Zeneművészeti Középiskola tanára, Mórocz Virág, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, és Tóth Károly színművész dallamosan csengetik a verssorokat. Szebellai Dániel, a Komáromi Jókai Színház színművésze pedig szavalatokkal egészíti ki a kompozíciót.
A gyarlóság, a kiszolgáltatottság, a nyers valósággal való szembesülés. Ady az istenkeresés és hazatalálás jegyében írta műveit. Azokat a műveket, melyeket olvasva is érezhető: a zene bennük van, a különbség csak annyi, hogy van, aki hallja, van aki nem.
És valóban. A lélek vándorlásának neszei a születéstől a halálig a zenekar által életre kelnek. Ahogy végigkalauzol a karmester az író életművén, olyan mintha egy filmbe csöppentünk volna. Hans Zimmer jut eszembe a teátrális vonós akkordok hallatán, Máté Péter pedig a zongorakíséretnél. Több tucat vonó egyszerre suhan a húrokon. Úgy szalad a hegedűművészek, csellisták és nagybőgősök keze fel s alá, mintha különféle pókokat formálnának meg ujjaikkal hangszerük vezérfonalain.
Vágyak kötöttek a földhöz, nagyon bíztam…
A mondandó konfliktusa és a hangulati behatások kiülnek az arcokra. A hegedűhúrok funkciója egy ponton átalakul. A hegedűművészek kézzel pengetik a húrokat, apró léptek érzetét keltve ezzel. Látni a zenészeken, mennyire élvezik, hogy zenélhetnek.
Olykor gondolataikba révedve elkalandoznak. Máskor fejbólintással ütemre táncolnak.
Átéléssel hangolódnak rá a szimfóniára, melyet számukra költöttek. Dobszóra már a lábak is járnak. A karnagy olyan elánnal vezeti a csapat minden tagját, hogy nincs esély a kizökkenésre.
Mosolyogva vezényel, még a tarkója is beleremeg.
Csak akkor pihen meg egy pillanatra, míg a doboké a főszerep. Biztató pillantásokat vált zenésztársaival, a belőle áradó magabiztosság még hátulról is süt. Az erő pedig átragad a zenekar többi tagjára is. Ütemes mozdulatokkal rázendítenek a soron következő dallamokra.
Egyszer csak jön a mennydörgés.
Ütős hangszerek kiáltják bele a komáromi estébe: vihar közeleg.
Cincogó hegedűkkel jön a forgószél. A zongorista sárga mintás fellépőruhájában csak félig látszik számomra a színpad közepén. A lába a hangszer alatt szüntelenül jár. Még akkor is táncol, amikor a kezei a billentyűkön csak pihennek.
Már vénülő kezemmel fogom meg a kezed….
Az előadás pont olyan hosszúságú, amit élvezettel ül végig az ember. Egy perc sincs, amikor a végét várnánk. Helyette inkább akarjuk, hogy jöjjön még egy dalos vers, még egy verses ének.
Párizsba szökött az ősz…
Úgy csendül fel, akár egy hollywoodi filmbetét. Hiába, társas lény az ember, mindenki lenne valakié.
A műsor végeztével egyre boldogabb arcokat látni a színpadon. Örömmel nyugtázzák a sikert, a tapsot, az összteljesítményt. S végül a zeneszerző, Pető Zoltán is a színpadra lép.
Hazafelé andalogva csillogó szemekkel nyugtázzuk a hallottakat. Maradtunk volna még. Kell a léleknek a megnyugtató koncertélmény, kell a szívnek a hangszerek szerenádja, és kell a talpaknak a nóták netovábbja.
Köszönjük, máskor is jönnénk!
(Milány Kincső – MKey)
