Blog 2022. 09. 24.

ANNA harmadik klipje már a videómegosztón pörög

A Nem nem és a Várlak után megjelent a Mérgezel című dal Holczhei Anna arany hangján és tollából.

A szöveg és a dallam már tavaly ősszel megszületett, Csonka Andreas (3stars) pedig újfent biztosította hozzá az alapot.

“Szükségem volt arra, hogy az érzéseket kiadhassam magamból, így a fájdalmakat is elengedtem általa.

Mindenki egy kicsit magának érezheti a dalt, hiszen mindannyiunknak vannak fájó emlékei, nehéz időszakai, amit egyénenként másképp dolgozunk fel.”

Sajnos a többségünk már találkozott olyan emberekkel, akik mérgező hatással bírnak a környezetükre. “Pedig senkinek sincs joga sem pszichikailag, sem fizikailag bántalmazni másokat. Akkor sem, ha az illető nem boldog.

Attól talán jobb lesz neki? Az majd megvigasztalja? Mindig akad más választás, mindig van egy emberibb megoldás.

Erőt kell venni magunkon és a gondokat tisztességesen kezelni és megoldani.” Anna elmondása szerint terápiás jelleggel bírt számára a dal, s jótékonyan hatott is a lelkére.

“Szeretem a lassú dalokat, a mélyenszántó gondolatokat. Én személy szerint nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel, a videóklip is tetszik, teljesen azt hozta, amit elképzeltem.”