Sport 2015. 02. 23.

Az OXYGEN lett Komárom bajnoka

A helyosztókkal és a döntőkkel fejeződött be a Komáromi Teremlabdarúgó Bajnokság. A végső összecsapáson az Oxygen és a Bauring City is óvatosan kezdett, a kapusoknak ekkor alig akadt tennivalójuk. Végül a tavalyi bajnok törte meg a gólcsendet, de az Oxygen gyorsan válaszolni tudott. A második félidőre aztán felpörögtek az események. Az Oxygen már 3:1-re is elhúzott, amikor a Bauring egy büntetőnek köszönhetően visszajött a mérkőzésbe, sőt, az ellenfél pillanatnyi zavarát kihasználva ki is tudott egyenlíteni. Ekkor az Oxygen még nagyobb fokozatra kapcsolt, ismét vezetést szerzett, melyre a Bauring a kapus lehozásával reagált, de ez sem segített rajtuk, így hosszú idő után új bajnokot avattak (OXY-BAU 5:4) a komáromi sportcsarnokban. A Bauring City ezúttal második lett, míg az 1. FC Doki csapata egy kemény bronzmeccset követően térdre kényszerítette a Barracudát.


(fotó: Gerzson, videó: KrálikTV)