Bukik a komáromi bukókra-Bemutatjuk Both Györgyöt
Mint minden előlénnyel kapcsolatos tevékenység, a kisállatok tenyésztése is lelkiismeretességet, pontosságot, felelősségtudatot kíván a szakma művelőjétől. A nemes, tiszta vérvonalú egyedek továbbvitele, örökítése a fiatalok számára, a természet közelebb hozatala, az állatok megismertetése egyes kiállítások által. Ezeket a feladatokat, célokat tűzte ki maga elé a Komáromi Kisállattenyésztők Szervezete is, amely már területi szinten működik, és több, mint 200 tagot foglal magába. Hét alapszervezet lelkes állatbarátai, tenyésztői tevékenykednek a klub keretein belül(Bős, Gúta, Érsekújvár, Ímely, Naszvad és 2 komáromi alapszervezet). Elnökük, Both György érdekes, egyben elgondolkodtató információval szolgált a kisállatok tartásának fortélyairól, hobbijáról, vonzalmáról: a komáromi búkó típusú galambok tenyésztéséről és személyes életútjáról:
“Kisállat szeretőnek, tenyésztőnek születni kell. Gyermekkoromtól datálódik ez a vonzalom. Hatéves lehettem, amikor a szomszédunktól, aki bádogosként dolgozott a bíróság épületén, és a padláson fellelt madarakból kaptam egy pár galambot, amelyeket kissrácként a kályha mellett neveltem fel otthonunkban. Tulajdonképpen ezzel kezdődött az egész. Akkoriban Komáromban, környékünkön rengeteg galambász volt. Szinte nem akadt olyan udvar, ahol nem tartottak volna galambokat, vagy egyéb díszmadarakat, papagájokat, pintyeket. Kis utcák voltak, családi házakkal, milliónyi lehetőséggel. Aki vonzalmat érzett, volt lehetősége hódolni ennek a szenvedélyének, ami mára már mondhatni teljesen megszűnt városunkban.“-mondta el, majd egy másik arcát, a zenélés iránt érzett elhivatottságát tárta fel előttem:
„A kisállattenyésztést kissé háttérbe szorította a zene, de természetesen folyamatosan foglalkoztam azzal is, de nem annyira intenzíven. Galamb mindig volt a háznál. Édesanyám által, az 50-es években magán zeneórákat vettem és megismerkedtem a harmonikával, amelyet követték a billentyűs hangszerek, mint a zongora, szintetizátor, majd a fúvósok világába is belekóstoltam a szaxofon segítségével. 32 évet zenéltem a ritmikus Kvintett együttesünkkel. Ebben a kis csapatban zenekarvezetőként tevékenykedtem. Rengeteg szórakozóhely, bár, lakodalom zenei aláfestését biztosítottuk az évek folyamán. Fogalmazhatnék úgy, hogy nagyon foglalkoztatottak voltunk a több mint három évtizedes időszak alatt. Munka mellett(a Komáromi Hajógyárban dolgoztam 49 évet-szerszámgazgálkodásban karbantartóként), hétvégéink szinte mindig foglaltak voltak, de nagyon jóleső érzéssel töltött el bennünket az örökös nyüzsgés, új barátokra, ismerettségekre tettünk szert a muzsikálás által. Amikor úgy határoztunk, hogy befejezzük, akkor kezdtem el jobban foglalkozni a galambászattal. 2000-től a Komáromi Kisaállattenyésztők elnöki tisztségét töltöm be a mai napig, immár harmadik ciklusban.”-tette hozzá lelkesen, majd a speciális, komáromi bukó galambfajtáról, tenyésztéséről árult el pár szakmai titkot:
„Ez a galambfajta nagy népszerűségnek örvendett a múltban, és ismertem az egyes tenyésztőket, akik speciálisan ezzel a fajtával foglalkoztak. Megpróbáltuk összefogni, és országos viszonylatban mára már stílusosan Komáromban található székhelyünk, amely egy országos klub. Pozsonytól kezdve Besztercebányáig bezárólag vannak aktív tagjaink, és ez is nagy örömmel tölt el. A komáromi bukó fajtát az 1700-as évek közepétől jegyzik, amelyek alapján török hajósok hozták be ide. Akkoriban legtöbb Komáromban, és Vácott volt fellelhető, persze nem ebben a formában, mert az évek hosszú során különböző „fejlesztéseken” ment keresztül. Az akkori rajzokhoz képest rengeteget fejlődtek, főleg külalakra. Bukó nevet elsősorban azért kapták, mert kivételesen jól repültek, és közben fordulatokat, „szaltókat” is produkáltak. Látványos volt, ha csoportosan „adták elő”, élvezet volt nézni. Tenyésztésük mára már nagyon bonyolult, mivel a régebbi komáromi bukók még felnevelték saját fiókáikat, amire a maiak már képtelenek. Oyan átalakításokon mentek keresztül, mint pl. a csőrük rövidítése, szélesítése stb., amik ezt nem teszik lehetővé. Egy másik fajta galambot kell tartani, amely felneveli kicsinyeiket. Nagyon oda kell figyelni az egészségi állapotukra, amely nem kevés időbe, és természetesen anyagi ráfordításba is kerül. Különböző oltásokat is kell eszközölnünk a betegségek elkerülése végett. Újabb és újabb járványok ütik fel a fejüket, amik ellen a védőanyag beadása kötelezőnek számít. Nem könnyű, de ez a hobbim is egyben, ami örömök sorát vonja maga után. Érdekes módon a családomban, a két fiam nem örökölte a kisállattartás iránti vonzalmat. De ezt veszem észre a mai fiatalság körében is. Pedig rengeteg helyre járunk kiállításokra, versenyekre, kirándulásokra a szervezetünk tagjaival közösen, amely erősíti a barátságunkat, és gyümölcsöző kapcsolatokat ápolunk rengeteg neves tenyésztővel-összegezte tapasztalatait.
Majd megtekintettük a színpompás, nemes állatokat. Felfedező utunkra, Gyurika, a kisunoka is elkísért bennünket, ami reménnyel tölti el a nagyapát, mert benne látja a jövőt! Rajongással simogatta, nézegette a kisfiú a galambokat! Talán majd Ő lesz az, aki egyszer átveszi nagyapjától a „stafétabotot”!
(kép és szöveg: ha)
