Mix Dél-komárom 2022. 04. 25.

Családi nappal nyitott a Kavicsos

A hétvégén egész napos programmal várta a kedves érdeklődőket a szőnyi Kavicsos hajó és csónaktároló. Bár az időjárás lehetett volna kegyesebb is, ettől függetlenül számos érdeklődőt vonzott az esemény.

Molnár András szervező elmondta, a szezonnyitón hajóbemutatókkal, használt hajó börzével várták a szakmai látogatókat. Emellett szerveztek dunai hajózást a szőnyi szigetekre, bemutatkoztak a győri, esztergomi, neszmélyi, komáromi nyári túralehetőséget ajánló társaságok, továbbá számos cég és kiállító, de volt gyermeksarok is, a harapnivalóról pedig a Csudijó Egyesület gondoskodott.

-Tavaly nyáron egy régi álom vált valóra azzal, hogy városunk Duna-partján átadásra került a Kavicsos, amelynek köszönhetően Komáromnál is biztonságban szállhatnak vízre és köthetnek ki a természetbarátok, horgászok, vízi túrázók. Az egyedülálló projekt létrejöttének köszönhetően Komárom immár vízen is bejárható, hiszen ez a sólyázó összeköti Szőnyt és Koppánymonostort a Dunán – tette hozzá az ÉDUVíZIG Szakaszmérnöke, a sólyázó társtulajdonosa.

A létesítmény egyébként minden ideérkező számára nyitott, bárki szabadon használhatja.

A Kavicsos sólyázó valamint az amellett épült hajó- és csónaktároló nagyban hozzájárulnak a komáromi vízi turizmus megélénküléséhez.

A nyári túrákról további információ a Kavicsos Facebook-oldalán kérhető!