Város Dél-komárom 2021. 01. 13.

Dél-Komáromban is folytatódnak a tesztelések

Folyamatosan zajlanak a tesztelések Komáromban.

dr. Molnár Attila polgármester elmondta, az aktuális mutatói szerint némi bizakodásra ad okot, hogy az elmúlt két hétben két olyan nap is volt Komáromban – december 22-e és január 4-e – amikor nem volt egyetlen új regisztrált fertőzött sem. Az utóbbi időben heti átlagban 8-10 esetet tárnak fel átlagosan, ami azt mutatja, hogy a második hullám már leszálló ágban van a városban. Az eredményes komáromi védekezés a fegyelmezett viselkedés mellett az időben elkezdett teszteléseknek köszönhető, hiszen az önkormányzat 5-600 tesztet végeztet a városban hetente. Folyamatosan szűrik a teljes közszférát, és az önkormányzat cégeinek valamennyi dolgozóját. A legutóbbi alkalommal egyetlen önkormányzati alkalmazottnál sem találtak pozitív tesztet, emellett pedig a pedagógusok közül is mindössze egy eset került ki. Komárom országos szinten a harmadik helyen áll a pedagógusok tesztelési hajlandóságában.

A városvezető hangsúlyozta, nagyon sok egészségügyi dolgozó kérte az oltást, akik közül mindenki meg is kapja, első körben ez mintegy 4-500 főt jelent.

(forrasradio.hu)