Diákélet külföldön
A középiskola elvégzése után nyitva áll a kérdés – továbbtanulás, vagy munka legyen a következő lépés? Mivel egész életünk során a munka határozza meg a mindennapjainkat, több szempontból is megéri kitolni az iskolai éveket és némi padkoptatás mellett egyetemi élettapasztalatot is szerezni. Ha pedig mindehhez még egy távolabbi régiót is választunk, a tanulás gyümölcse annál ízesebb, annál különlegesebb lesz. Két komáromi fiatal, Emese és Peti beszélt nekünk arról, milyen az egyetemista élet az otthontól távol.
Varga Emese az angliai felsőoktatás rejtelmeibe avatott be minket. „Tizenhét évesen volt szerencsém Spanyolországban au pair-ként dolgozni két hónapon át. Bár nagyon hiányzott a család és a barátok, éreztem, hogy a megfelelő helyen vagyok, élveztem és temérdek tapasztalatot szerezhettem már tinédzserként.”
Emesét ugyan az ELTE-re is felvették angol-magyar lingvisztika szakra, ő azonban jogi tolmácsolást és fordítást szeretett volna tanulni. „A gimiben tartottak előadást a külföldi főiskolákról, ekkor kezdtem komolyabban foglalkozni a gondolattal, hogy messzebb utazzak. A pozsonyi Interstudy cég több találkozót is szervezett külföldi egyetemekkel, így a prezentációk során szűkítettem a kört. Hollandia és Anglia is a tervek között szerepelt, végül a londoni Middlesex University felelt meg leginkább az elvárásaimnak. Jómagam angolból egyesre érettségiztem és az érettségi átlagom 1,5 felett volt, így egyenes ágon felvételt nyertem. Ezen kívül szükség volt két tanáromtól is referencialevélre, valamint motivációs levélre, így összességében inkább a papírmunkából volt több.”
A nyelvi akadályokat eleinte neki sem volt egyszerű kezelni, ám idővel oldódott a helyzet. „Bár nagyon jó írott angoltudás birtokában voltam, a konverzációra nem fektettünk elég hangsúlyt a középiskolai években. Gyakran nem mertem reagálni a feltett kérésre. Hiába tudtam a választ, féltem tőle, hogy nem tudnám megfelelő tudományossággal kifejezni magam és kellemetlen helyzetbe kerülnék. A komfortzónából viszont időnként ki kell lépni, épp ezért igyekeztem minél többet együtt lógni a csoporttársakkal. Ezáltal nagyon gyorsan fejlődtek a kommunikációs képességeim és egy hónap alatt sikerült folyékony angoltudásra szert tennem.”
Annak ellenére, hogy Emeséék csupán harmincan vannak az évfolyamban, összesen 18 országból érkeztek a hallgatótársak, ezzel rendkívül változatos környezet alakult ki körülötte. „Nagyon érdekes a nemzetek közti különbséget, eltérő szokásokat és kultúrát testközelből megfigyelni. Rengeteg jó barátra tettem szert. Akár szorosabban, akár lazábban, de nagyon jó viszonyt ápolunk egymással. A világ legkülönbözőbb országaiba kaptam meghívást, ahova ugyan a repjegyet magamnak kell állnom, ám az ottlétet már a barátok fedezik. Francia-, Spanyol-, Olaszországba is kirándulhatok ismerősökhöz, de akár Brazília, Litvánia vagy Ausztrália is lehet célállomás. Sőt, ez oda-vissza érvényes, nem csak én élvezhetem a világjárás örömeit, kölcsönösen vissza is hívjuk egymást. Tavaly nyáron például meglátogatott egy ausztrál lány, Georgi, akinek nagyon tetszett Budapest, Bécs és bár eredetileg Balaton Soundra készültünk, hihetetlenül élvezte az ittlétet. Ami az egyetemi bulikat illeti, még mindig úgy érzem, egy igazi magyar bulinál jobb nem kell, mi tényleg tudjuk, mi kell a kikapcsolódáshoz. A londoni éjszakának viszont igazi nagyvárosi jellege van, főleg ami az árakat illeti, ezért ha az ember lánya ki szeretne menni, minimum száz fontos kiadással számolhat. Mi inkább a bárokban ücsörgős estéket praktizáljuk.”
Emese az első évben kollégiumban lakott, ahol ugyan egyágyas szobákban helyezik el a diákokat, ám a bezártság és a rettentő kis méret miatt könnyen depresszióba zuhanhat az ember. „Az itt kötött barátságok szempontjából nem bánom, hogy kipróbáltam, az albérletet viszont sokkal jobban élvezem. Már a kezdetektől dolgozom a suli mellett, hiszen nem sokan engedhetik meg maguknak az ellenkezőjét. Jelenleg a világ legjobb kisfiújára vigyázok már két éve »nanny«-ként. Őáltaluk kaptam úgymond egy külföldi családot is, még ha nem is élek velük. Mindenben a segítségemre vannak, egyéb babysitting munkát is szereztek nekem, és a lányok számára ez a legkifizetődőbb az egyetem mellett. Érdekesség, hogy az összes kisgyerek, akire vigyázok, nagyon vörös hajú, ez egy ilyen jellegzetes a környezetemben.”
Emese két-három havonta tud hazajárni, attól függően, hogy van szabadideje az oktatás mellett. „A mesterképzést is szeretném itt elvégezni, és ha a BREXIT ellenére lesz rá lehetőségem, akkor még pár évet mindenképpen maradnék. Hosszabb távon az Európai Unió brüsszeli, vagy luxemburgi részlegében szeretnék elhelyezkedni tolmácsolás és fordítás szakmában. Az egyetemünk szervezett egy látogatást tavasszal a BENELUX államokba, ami által betekintést nyerhettünk a rendszerbe és ez remek motiváció számomra.” Hogy Emese szerint mi is a legnagyobb különbség az otthoni és a külföldi rendszer közt? „Míg otthon a professzorok gyakran »szivatják« a diákokat, és gyomorgörccsel kell bemenni egy-egy vizsgára, tudván, hogy hiába készült fel, esélytelen átmennie, addig Angliában segítenek. Ha kérdezel választ is kapsz, ha az esszéddel kapcsolatban megbeszélést szeretnél, két napon belül időt szánnak rád és tényleg hasznos tanácsokkal látnak el. Ezen kívül az egyetemi évek itt nem annyira a bulizásról szólnak, sokkal inkább a munkáról és hogy egyedül eltartsd magad. Emiatt is érzem otthon sokszor úgy, hogy talán túl érett vagyok a korosztályomhoz képest, mivel a külföldi tanulás és a munkavállalás együttes nehézségei sokkal hamarabb életre nevelik a fiatalokat.”
Hogy milyen egy svájci egyetemen hotel-menedzsmentet tanulni? Peti beavatott minket!
„Svájc az egyik legjobb hely a hotelos fősulik tekintetében. Mivel másoddiplomás képzésen vettem részt a BHMS Business&Hotel Management School intézmény falain belül, ezért a korábban a Selye János Egyetemen megszerzett közgazdász diplomára és nyelvvizsgára is szükség volt a bekerüléshez. A nyelvi akadályokon olykor nehéz volt átlendülni, értelemszerűen tovább tartott a tankönyvek olvasása és a beadandók megírása is, de mivel nagyon szerettem és érdekelt, napról napra energiát adott, ahogy előttem lebegett, mit is akarok elérni. A féléves szakmai gyakorlatot a Bad Horn hotelben végeztem Svájcban, az elméleti részt pedig négyszer hat hét nagyon intenzív oktatás sikeres teljesítésével tudtam le. Itt nem húzzák a képzést, mint a rétestésztát. Ami az évfolyam sokszínűségét illeti az egész világból voltak csoporttársak: svájci, holland, svéd, angol, amerikai, mexikói, japán, indiai, orosz, kínai, thai, maláj, indonéz, vietnami, nepáli, kuvaiti, koreai, hongkongi, dél afrikai és még sorolhatnám. Jómagam a kollégiumi lakhatást választottam, mert olcsóbb volt, és nem utolsó sorban az iskolatársakkal is többet lehettem így. Természetesen bulizni is sokat jártunk, amiben például egy arab diák nem számít túl nagy »party animal«-nek, ellenben egy mexikóival, akik 120 százalékon pörögnek. Mindenesetre mindig lehetett találni megfelelő társaságot a kikapcsolódáshoz. Ami a diákmunkát illeti, nem lett volna rá időm. Így is voltak rendkívül kemény szakaszok. Mindenképpen hatalmas előnyt jelent egy jó nevű, külföldi iskolán megszerezni a szakmai képesítést, hiszen az elhelyezkedés során előbbre sorol a jelentkezők rangsorában, nem csak az iskola hírneve, de a valószínűsíthetően tökéletesebb nyelvtudás megléte is. Jelenleg az budapesti Sofitel Hotelnál dolgozom, kommunikációs asszisztensként és egyértelműen kijelenthetem: az, hogy itt lehetek és itt tartok, a külföldi képzés teljesítésének is nagy mértékben köszönhető.”
