Erdélyi tanulmányúton a selyések – ottani testvérosztállyal találkoztak
Honnan is jött az ötlet, hogy elrepüljünk Erdélybe, és testvériskolánkat, a Tamási Áron Gimnáziumot meglátogassuk?
Számunkra már ismert tény, hogy Szabó Gábor tanár úrral, vagyis az osztályfőnökünkkel és – a régi barátja, az erdélyi Tamási Áron Gimnázium-beli – Dimény Varga Lászlóval, vagyis a mostani X.B osztály osztályfőnökével kezdődött minden. Egy szerencsés véletlen folytán mindkettőjüknek úgy adódott, hogy egyszerre lett – egyszerre induló – saját osztálya. Innen jött az ötlet, hogy miért is ne lehetnénk egy testvérosztály? (Ha már így alakultak a dolgok.) Természetesen minden diáktól meg lett kérdezve, hogy mi is a véleménye erről. Mi, a 2.C, végsősoron – egyetértettünk, és nagyon felkeltette az érdeklődésünket ez az újdonság, szinte már izgatottak voltunk, hogy egyszer majd a valóságban is (offline) is találkozhatunk. Ezek után mindkét osztályról készült osztálykép is, elküldtük egymásnak, persze nem maradhatott el az sem, hogy azt Instagramon is átböngésszük egymás profiljait.
És elkezdődött a kapcsolat…
Közös megegyezés alapján szeptember 18-ára esett az a nap, amikor rendhagyóan – nem busszal, mint ahogy eddig jártak oda a diákok – repülővel utaztunk el Székelyudvarhelyre. Az osztályfőnökünkön kívül Kovács Zsuzsa tanárnő tartott még velünk. Fél napos utazás után, éjfél körül értünk a találkozási helyre, ahol már tárt karokkal vártak bennünket a családok. Az, hogy ki melyik családhoz került Instagram profiljaink alapján döntötték el, hiszen még nem igazán ismertek minket.
Az első este elég rövidre sikerült, mivel a tervezettnél később értünk a szállásokra, viszont reggel már 8 órára az iskolapadokban ültünk. Az első órán ismertették velünk a tervezett programokat, majd egy kis bepillantást nyerhettünk a diákok mindennapjaiba. Ezután egy román nyelvi óra következett, ami sok mindenben hasonlított a mi szlovák óráinkhoz. Itt beszélgettünk arról, hogy mikben tér el az ottani oktatásrendszer a miénktől, például a tanárok 10-től 1-ig terjedő skálán osztályozhatnak és itt a 10-es számít a legjobbnak és így tovább… Ebéd előtt még ellátogattunk egy edzőterembe, ahol egyénien vagy csoportosan lehetett sportolni két személyi edző segítségével. Ezután átsétáltunk a Márton Áron Ifjúsági házba, ahol várt minket az ebéd. Egy közeli könyvtárba is ellátogattunk, itt csoportokra osztva tartottak nekünk különféle előadásokat és programokat. Vacsorára visszamentünk az Ifjúsági házba, az ételeket a testvérosztályunk tagjai hozták, hogy minél több helyi ízt kóstolhassunk meg. A prímet a zakuszka és a vinete vitték. Az estét végül rengeteg nevetéssel, új barátságokkal és tánccal zártuk.
Pénteken ellátogattunk a helyi múzeumban, ahol Bolyai és a Divat a dualizmus korábban című kiállítást tekintettük meg. Szerintem a résztvevők közül mind egyet érthetünk abban, hogy gyönyörű volt a kiállítás minden pillanata. Természetesen, ha már Erdélyben voltunk, akkor kihagyhatatlan volt elutazni Szejkére az Orbán Balázs Látogatóközponthoz, ahol megtekinthettük a csodaszép székelykapukat és az újonnan elkészült Mini-Erdély parkot is. A napot éjszakába nyúló beszélgetésekkel zártuk a befogadó családjainknál.
Szombaton már sokkal lazább napunk volt, ugyanis 10 órától egészen délig wellnesselni voltunk a Septimiában. Ebéd után ugyanebben a központban bowlingoztunk, ami sokak számára újdonság volt és eléggé szórakoztatónak is bizonyult. Gyorsan eltelt a délután, hiszen a bowlingozás után kaptunk 4 szabad órát, amit mindenki azzal tölthetett, amivel csak szerettet volna. Aztán naplementekor újra összegyűlt az egész banda és felmentünk a Sky Bar-ba, ahonnan a nevéből adódóan pazar volt a kilátás és a hangulat is kellemes volt.
Igen, hát ilyen hamar el is telt az idő, hiszen már a vasárnapi napunkról mesélek. Reggel elbúcsúztunk a befogadó szülőktől és igaz, ugyan, hogy rövid ideje ismertük egymást, mégis szívszorító volt a tudat, hogy el kell válnunk. Ki tudja, mikor fogjuk őket újra látni? A testvérosztályunk tagjaitól viszont még nem kellett elbúcsúznunk, mert egészen a reptérig elkísértek minket. A reptérre vezető útvonalon még megálltunk Farkaslakán, Tamási Áron szülőházánál, majd Korondon, ahol a fazekas mesterségbe tekinthettünk bele, és Parajdon is, ahol ellátogattunk a lenyűgöző sóbányába. A sóbányában még egy kalandpark is volt, amin jó páran nem bírtuk megállni, hogy végig ne menjünk rajta, beleértve engemet is. Innen már fél óra alatt a repülőtérre értünk, ahol mindenkitől elbúcsúztunk.
Szerdán még azt gondoltuk, milyen sok időnk lesz vasárnapig, mégis úgy elrepült, mint egy szempillantás. De hát sajnos semmi sem tarthat örökké, így már csak az vigasztal bennünket, hogy nemsokára viszontlátjuk egymást, és mi is egy legalább ennyire csodás, élményekben gazdag utazást szervezhetünk nekik.
Szabó Viktória, a II.C diákja
