Kultúra 2024. 08. 05.

Ezúttal zöld kalandokra hív a dél-komáromi tüzértiszt

Hamarosan kézbevehetik a komáromiak és a városba érkező turisták Szuronyffy Szaniszló és a komáromi kisleány, Luca kalandjainak negyedik, befejező kötetét, amely ezúttal a város természeti értékeit mutatjba be. A mesét ezúttal is Szabó Olivér írta, a kötet illusztrátora Barta Zsanett volt, míg lektorként Juhász Márton jegyzi a Komáromi Városmarketing és Turisztikai Kft. gondozásában megjelenő művet. A mesekönyv célja, hogy a gyerekek játékosan ismerjék meg a város történelmét és nevezetességeit.

-Az első kötetben Luca, a komáromi kisleány és Szuronyffy Szaniszló, a „békebeli tüzértiszt” a város legfontosabb helyszíneit fedezték fel, gyermekszemmel bemutatva azokat. A könyvet szórakoztató feladványok és rejtvények tették még izgalmasabbá – mondta Radics Gábor, a Városmarketing Kft. ügyvezetője.

A második kötetben Lucáék komáromi történelmi személyekkel találkoztak, többek között Jókai Mórral, Klapka Györggyel, Lehár Ferenccel és Selye Jánossal. Ez az időutazás lehetőséget adott a gyerekeknek, hogy még mélyebben megismerjék Komárom gazdag történelmét.

A tavaly megjelent harmadik rész a város legfontosabb történelmi eseményeit elevenítette fel, beleértve az ókori római Brigetiót, a középkori váralapítást, a komáromi kémnő, Kottaner Jánosné történetét, az 1848-49-es forradalom eseményeit és az első világháború utáni időszakot.

-A most megjelenő negyedik kiadvány elsősorban városunk természeti értékeire, azok megóvására igyekszik felhívni a figyelmet. Megismerteti az olvasót Komárom zöld területeivel, a Dunával, a Szent Pál-szigettel, a szőnyi szigetekkel, vagy épp a Rüdiger tavakkal, mindezek növény és állatvilágával. Célja, hogy tovább erősítse a zöld szemléletet – tette hozzá Szabó Olivér, szerző.

A könyvek és a kapcsolódó kiadványok ingyenesen elérhetők a dél-komáromi Tourinform irodában, valamint a város turisztikai attrakcióinál és szolgáltató egységeinél.

A Városmarketing Kft. tervei között szerepel, hogy a jövőben Lucával és Szaniszlóval színházi produkciók és mesefilmek formájában is találkozhassanak a gyerekek. Céljuk, hogy a két mesehős igazi komáromi kabalává váljon, és még több gyerek szívébe lopják be magukat.