Videó 2020. 06. 17.

Forró 16-os: A gútai Jakuza Ritual HOT16 challenge rapje

Ismét egy újdonsággal rukkolt elő a gútai rapper, Jakuza Ritual. Ezúttal az elsősorban rappereknek elindított kihívásban, a HOT16 challenge-ben mutatta meg rímkészletét.

A Lengyelországból indult HOT16 challenge 2014 végén robbant be az internet világába és születési helye mellett Magyarországon is rendkívül nagy népszerűségre tett szert, és rappereken kívül költők, írok és humoristák is teljesítették a kihívást. Így aki csak egy kicsit is kapcsolatban áll ezzel a zenestílussal, nagy valószínűséggel találkozott legalább egy olyan videóval, melyben a kihívást teljesítették. Öt és fél évvel később pedig a lengyelek a koronavírus apropójából ismét előkapták a kihívást és könnyen megeshet, hogy másodvirágzását fogja élni, hiszen hivatalosan már több mint 4000 kihívottat jegyeznek a HOT16 challenge weboldalán.

Maga a HOT16 challenge szabálya mondhatni pofonegyszerű: írni kell egy 32 soros számot, vagyis 16 rímpárt, elrappelni egy kamerába és kihívni néhány újabb MC-t, akiknek aztán 72 órájuk van teljesíteni a kihívást.