Sport 2013. 10. 04.

Galántán megnyírták a szakállát

Vörös Sándor az egri világbajnokságra készül

Meglepődtem, hogy nem fogadta vörös szőnyeg a fekvenyomás többszörös országos, Európa- és világbajnokát az egyik komáromi fitness központban azon a keddi kora estén. A komáromi Vörös Sándor (38) átöltözött, köszönt a többieknek, majd guggolt néhányat kétszáz kilóval a hátán.

Vörös-Sándor-2

Szóval, nincs vörös szőnyeg…
Nem igazán tudnak erről a sportról az emberek. Nem eléggé ismert, hogy észrevegyék. Vannak ettől sokkal látványosabb sportágak is. Csak az szereti igazából, aki úgymond ráizgul.

Sokan művelhetik, ha Európa- és világbajnokságot rendeznek belőle.
Az utóbbi pár évben kezdtek el iránta érdeklődni a fiatalok. Nehéz ügy, mert a felszerelés sem olcsó. Jó felszereléssel hatalmas súlyokat lehet megmozgatni. Hiába van ereje, a technikát is el kell sajátítani hozzá. Itt és a PCU klubban edzek. Mihez is kezdenék az ötödik emeleten? Ott csak a pihenés marad.

Sosem zavarta, hogy Európa- és világbajnok fekvenyomásban, és nem tudnak róla?
Nem igazán. A magam szórakozására edzek. A bajnoki címek ráadások.

Mennyire magányos farkas?
Amikor az ember felmegy a dobogóra, egyedül kell, hogy bizonyítson. Az edzéseken azonban kell egy csapat. Akik beöltöztetik, segítenek a technikánál, feladják a súlyt, ott vannak mögötte. Ruhás edzésre, ami speciális öltözékben történik, mindig öten-hatan megyünk, és segítünk egymásnak.

Honnan tudja, hogy meddig mehet el? Hogy azt a húsz kilót még felteheti a rúdra?
Tapasztalatból, hiszen 1992 óta edzem a testem. Aláállok a súly alá. Ha megy, akkor megy. Számtalanszor volt gond a derekammal, legutóbb a lábammal, mostanában kezdtem megint guggolni. Hetente háromszor edzek. Pihentetni is kell az izmokat, az ízületeket. Azok is mutatják, hogy mettől meddig lehet feszíteni. A 125 kilósok kategóriájában versenyzek. 122 és 124 kiló között mozog a súlyom.

Nagy elszántság kell ahhoz, hogy óriási súlyokat tartson néhány másodpercig?
Nagy erőt kell kifejteni. Az embernek nincs is kedve közben gondolkodni. Csinálni kell. Az első versenyemen nagyon izgultam. Alig emlékszem, mit, hogyan tettem. Nagyobb izomlázak után pedig mondtam, hogy abbahagyom. De ez mindig gyorsan átmegy.

Most mennyi a szint?
325 kiló a kezdősúly. Attól megyek felfelé.

Mi ad örömöt ebben a sportban?
A súlyok emelgetése. És a dühömet, ha van, kiadhatom közben.

A család, miképp viseli?
A feleségem tudja, mit kell főzni nekem. Imádom a főztjét. Amúgy nagy rajongója ennek a sportnak. Van egy ötéves kislányunk.

Nem fáradt? Amikor hívtam, a hajógyár egyik műhelyében vette fel a telefont. Munka után pedig itt az edzés.
Ez a kikapcsolódásom. Utána még egy könyv belefér. Igazából lusta vagyok, ezért maradtam a fekvenyomásnál. Az ember lefekszik a fekvőpadra, és csak erőlködik. Régebben bicikliztem is, de már abbahagytam.

A világbajnokságra maga edz?
Igen, de vannak néhányan, akik figyelnek rám, és szólnak, ha kell. Magam megyek Egerbe a komáromi PCU Klubból szeptember 28-án, ketten egy másik világbajnokságra készülnek. Jó lenne megdönteni a világcsúcsot. Azt tervezem.

Sok kupája van?
Hogyne! Egy egész polcon sorakoznak. És van néhány a nappaliban.

Amikor törölgeti a felületükről a port, visszajön az egyes versenyek hangulata?
Mindig jó hangulat van. Ha néha nem jön össze egy verseny, abból is lehet tanulni. A társakkal a klubból megbeszéljük a dolgokat útközben, hazafelé.

Melyik volt a legemlékezetesebb versenye?
Amikor először túlléptem a 300 kilót. Az országos bajnokságon, tavaly Galántán. Amióta megszületett a lányom, növesztettem a szakállamat. A sporttársak kérdezgették, mikor nyírom meg. „Majd, ha kinyomom a háromszázat” – vágtam rá. Galántán megtörtént. Felvittek a pódiumra, és már hozták is az ollót. De esküszöm, hogy nem bántam!

VÖRÖS SÁNDOR EREDMÉNYEI

2010 – szlovák bajnok, Európa-bajnok
2010 – világbajnok
2011 – két föderáció szlovák bajnoka, az Európa-bajnokság ezüstérmese, világbajnokság – 2. helyezett
2012 – szlovák bajnok, Európa-bajnok a kategóriájában, abszolút 3. helyezett,
A GPC föderáció világbajnoka a kategóriájába, abszolút 3. helyezett,
Az AWPC föderáció világbajnokságának ezüstérmese a kategóriájában, abszolút 3. helyezett
A 2012-es év legeredményesebb sportolója a SAST szervezetben
Komárom város polgármesteri díja – a 2012-es év legeredményesebb sportolója
Nyitra megye elöljárójának díja – a 2012-es év legeredményesebb sportolója
2013 – mindkét föderáció szlovák bajnoka, Európa-bajnok, abszolút győztes, Komárom város polgármesteri díja

(Bárány János, Fotó: a szerző)