Sport 2016. 04. 18.

Gyermek- és diák birkózó edzőtábor Komáromban

2016 április 15-17-e között nemzetközi gyermek- és diák kötöttfogású birkózó edzőtábort tartottak az észak-komáromi Röplabda csarnokban. Az edzőtábort a komáromi Spartacus Birkózó klub szervezte a Magyar Birkózó Szövetséggel valamint a tatabányai Katona Géza Birkózó klubbal karöltve; együttműködve Stubendek László polgármesterrel és Knirs Imre alpolgármesterrel. 

Az edzőtáborban 12 észak-dunántúli  gyermek- és diák birkózó csapat, valamint a komáromi Spartacus tagjai vettek részt. A szakmai részét 12 magyar edző felügyelte – Katona Géza a Tatabányai SC Birkózó klub vezető edzője vezetésével. A cél az volt, hogy a gyerekek minél több birkózó fogással, szakmai fortéllyal ismerkedjenek meg.

Az edzőtábor jól sikerült, a Magyar Birkózó Szövetség vezetősége köszönetet mondott érte a Komáromi Spartacus Birkózó klubnak és a Polgármesteri hivatalnak. Reményeink szerint a jövőben is eredményesen fogunk együtt működni, ami az ifjúsági kötöttfogású birkózás minőségi javulását vonja majd maga után, amellett hogy új, határon átnyúló baráti kapcsolatok épülnek ki és mélyülnek el.

Dr. Kúr Károly – klubelnök
Komáromi Spartacus Birkózó klub

Fotógaléria:

Z SZZ

Z SZZ2 Ž SZZ9 Ž SZZ12 Ž SZZ18 Ž SZZ20 Ž SZZ27 Ž SZZ32 Ž SZZ39 Ž SZZ42 Ž SZZ46