Gyertyánfát ültettek a váratlanul elhunyt Majer Péter emlékére
![](/wp-content/uploads/2023/11/MixCollage-23-Nov-2023-03-59-PM-5835-825x478.jpg)
Gyertyánfát ültettek az Eötvös Utcai Alapiskola udvarán a januárban váratlanul elhunyt igazgató, Majer Péter emlékére. Emellett az itt található, általa tervezett, kinti tanterem is felvette a nevét. Az ünnepélyes faültetésre és névadásra ma, 2023. november 23-án került sor.
„Majer Péter nagyon fontosnak tartotta, hogy modern, minőségi, élmény alapú oktatásban részesüljenek az Eötvös Utcai Alapiskola tanulói, s ezért minden tőle telhetőt megtett – olvashatjuk az iskola FB-oldalán. – Helye és szerepe olyan erőssé vált ez alatt az itt töltött pár év alatt, mint amilyen erős ennek a fának a gyökere, amelyet az ő emlékére ültettünk az iskola udvarán. Fontosnak tartotta azt is, hogy a gyerekek ne csak a tanteremben tanuljanak, hanem a természetben is. Megtervezett egy tantermet, melyet a rajzai alapján már Kováč Klaudia valósított meg. Az udvaron található tanterem mától Majer Péter tanterem néven ad majd otthont az itt tanuló diákoknak.
Az átadáson tiszteletét tette Keszegh Béla a város polgármestere és Ondrej Gajdáč alpolgármester, az iskolatanács és a diáktanács tagjai, valamint Majer Péter özvegye, Majer Szendi Gabriella és lánya, Majer Jázmin is.
Emlékét örökké megőrizzük, megkezdett munkáját tovább folytatjuk és terveit igyekszünk megvalósítani, így tisztelegve személye előtt.”
![](/wp-content/uploads/2023/11/403700164_122136792764031330_4062174637146344104_n.jpg)
![](/wp-content/uploads/2023/11/401505812_122136792314031330_846154187474463761_n.jpg)
![](/wp-content/uploads/2023/11/405130472_122136786620031330_2415206968015762387_n-1.jpg)
![](/wp-content/uploads/2023/11/403613133_122136787688031330_7369945117564642607_n.jpg)
![](/wp-content/uploads/2023/11/405381021_122136786782031330_6771041748543857466_n-1.jpg)
![](/wp-content/uploads/2023/11/405264042_122136786884031330_8274992729453179353_n.jpg)
![](/wp-content/uploads/2023/11/405126250_122136786962031330_7728735787031976175_n.jpg)
![](/wp-content/uploads/2023/11/404979772_122136792074031330_839893482395321208_n.jpg)
![](/wp-content/uploads/2023/11/405011378_122136785972031330_5662064364434746006_n.jpg)
![](/wp-content/uploads/2023/11/405104332_122136790016031330_7962102314499901515_n.jpg)
![](/wp-content/uploads/2023/11/405204491_122136792662031330_8860509478463468938_n.jpg)
![](/wp-content/uploads/2023/11/405233068_122136787724031330_2578011140113829936_n.jpg)