Oktatás 2023. 04. 17.

Életpálya díjat kapott Majer Péter

A közelmúltban tragikus hirtelenséggel elhunyt Ing. Majer Péter, az Eötvös Utcai Alapiskola igazgatója a Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetség díjai közt kapott posztumusz elismerést.

Azok a pedagógusok részesülhetnek a kitüntetésben, akik kollégáik, vezetőik jelölése alapján munkájuk során jelentős nevelői és oktatási eredményeket értek el, sikeresek alkalmazzák a pedagógiai módszereket az oktatásban, a tehetséggondozásban vagy a nevelés területén, a pedagógiai-közéleti tevékenységükkel példával szolgálnak környezetük számára, illetve közösségünk értékeinek gyarapításán fáradoznak.

A hétvégi rozsnyói SZMPSZ Országos Találkozó legrangosabb díját, a Felvidéki Magyar Pedagógus Díjat idén Strédl Terézia, a komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Karának docense vehette át.

2023-04-15 Rozsnyó, pedagógustalálkozó, SZMPSZ, XXVIII. Szlovákiai Magyar Pedagógusok Országos Találkozója
Fotó: Fábián Gergely

Darázs Rozália szobrászművész bronz kisplasztikáját és a szövetség emléklapját Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, illetve az alelnökök, Vörös Mária és Hack László adták át.

2023-04-15 Rozsnyó, pedagógustalálkozó, SZMPSZ, XXVIII. Szlovákiai Magyar Pedagógusok Országos Találkozója
Fotó:  Fábián Gergely
2023-04-15 Rozsnyó, pedagógustalálkozó, SZMPSZ, XXVIII. Szlovákiai Magyar Pedagógusok Országos Találkozója
Fotó:  Fábián Gergely

Pedagógus életpálya díjat kapott továbbá Fehér István, a bátorkeszi Kováts József Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatója, Szakszon Anna, a bélyi alapiskola pedagógusa, valamint

posztumusz Ing. Majer Péter, a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola volt igazgatója.

A tehetségek felkarolásáért és gondozásáért Mészáros Magdaléna (Janiga József Művészeti Alapiskola, Nagymegyer), Szcsuka Edit (Dénes György Alapiskola, Pelsőc) és Varga Lia (Mocsáry Lajos Alapiskola, Fülek), kiváló módszertani, nevelési, szakmai és tudományos eredményekértpedig Patus János (Építőipari Szakközépiskola, Ógyalla) és Matus Mónika (Szenczi Molnár Albert Alapiskola, Szenc) vehetett át elismerést.

A szlovákiai magyar nyelvű oktatást támogató tevékenységért Horváth Kinga, a komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Karának dékánja, illetve a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kapott elismerést.

Az óvodapedagógusok, nevelők és szakszolgálatot ellátó SZMPSZ- tagok részére, kiváló módszertani és nevelési eredményekért járó díjat pedig Bíró Zsuzsanna (Tárnoki Óvoda) és Vörös Bathó Éva (Tulipán Óvoda, Komárom) kapta.

2023-04-15 Rozsnyó, pedagógustalálkozó, SZMPSZ, XXVIII. Szlovákiai Magyar Pedagógusok Országos Találkozója
A díjazottak. Fotó:  Fábián Gergely

Strédl Terézia gondolatai

„Mindegyikünk másképp valósítja meg azt a hivatást, amit gyakorlunk nap mint nap. Van, aki a foglalkozásokon, van, aki a tanítási órákon, van, aki az iskolavezetésben is jeleskedik, és vagyunk olyanok is, akik a szakmát papírra vetjük, hogy ezzel segítsük a következő pedagógusgeneráció munkáját. És tesszük ezt anyanyelvünkön, magyarul. Ez a legtermészetesebb. És ami természetes, az a legcsodálatosabb, mert akkor tud a személyiségünk kibontakozni teljes értékkel. Ezzel bizonyítjuk, hogy a magyar iskoláknak jövője van. A magyar iskolák, ha szeptemberben kitárják a kapujukat, ott vannak a várakozó gyerekek, és mi felkészítjük őket az életre, ahol megállják a helyüket. Ehhez a közös munkálkodáshoz kívánok mindnyájunknak alkotókedvet, hitet, kitartást és egy jó adag pedagógiai optimizmust.”

2023-04-15 Rozsnyó, pedagógustalálkozó, SZMPSZ, XXVIII. Szlovákiai Magyar Pedagógusok Országos Találkozója
Fotó:  Fábián Gergely

Az elmúlt hetekben a díjazottakról mini portréfilmek készültek. Ezek hamarosan az SZMPSZ honlapján is megtekinthetők lesznek.

Forrás: ma7.sk

Nyitókép forrása: Gabriella Majer Szendi FB oldala