Város 2014. 12. 09.

Hétfőtől nő vezeti az MKP-t Komáromban

A helyhatósági választások után Czíria Attila a rossz választási eredmények fényében jelentette be, hogy az MKP Komáromi Helyi Szervezete elnökségében tisztújításra fog sor kerülni. A tisztújító közgyűlésre december 8-án került sor az, melyen Csintalan Zsuzsannát választották meg az MKP helyi szervezetének elnökévé.

A tisztújító közgyűlést Kolek Zsolt, az MKP helyi szervezetének alelnöke hívta össze. A közgyűlésen arról a sorsdöntő kérdésről kellett dönteni, hogy a választási eredmények tudatában tisztújításra vagy a helyi szervezet feloszlatására kerüljön-e sor.

„A közgyűlés határozatképes volt, Csintalan Zsuzsannát új elnöknek választottuk meg. A komáromi MKP két új alelnöke Korpás Péter és Farkas Attila lett. Az eddigi kilenctagú elnökség nyolc tagúra szűkült, és jelenleg hat elnökségi tagot sikerült megválasztani.” – mondta el Kolek Zsolt. Az új elnökség tagja lett Szabó Béla, Czíria Attila és Petheő Attila is. A hiányzó két tagot a következő közgyűlésen választják majd meg. A párt helyi szervezetének pártstratégiáját újragondolják és az új elnökség fogja megalkotni.

Felbomlott a Összefogás

„A taggyűlés úgy határozott, hogy bontsuk fel a Most-Híddal kötött koalíciós szerződést. Ezt a kérésüket az MKP új önkormányzati képviselői – Szabó Béla, Korpás Péter, Feszty Zsolt – a választópolgárok igényeit figyelembe véve már korábban jelezték a sajtónak.” – folytatta Kolek.